•  
  •  
  •  

Napjaink zsúfolt, beton-rengeteg városainak oázisai a pihenést, nyugalmat nyújtó zöld közparkok. Újpest már eddig is több ilyen „oázissal” rendelkezik, most újabb van születőben: készül a Városkapu-park!

Egy kb. egyhektáros terület – a régi, elbontott épületek helyett – válik hamarosan közparkká. Fák,
évelő növények, cserjék, sétányok töltik be e funkciót, a pihenés, nyugalom, és nem utolsó sorban a
jogos esztétikai igények kielégítésére.
De persze nem csak alkalmi pihenésre vágyók laknak városunkban. Így – más igények kielégítésére
– játszótér is lesz az új közparkban, ránk, a biztonságra és biztonság-érzetre (!) pedig térfigyelő
kamerák vigyáznak. De ezzel még nincs vége!

Az új park kialakításával párhuzamosan két másik tér is megújul! A Szent István téren – nagyjából 900 négyzetméteres területen – több mint száz fát ültetnek, ott is kialakítanak sétányokat, pihenőpontokat, és annak érdekében, hogy mindez még szép is legyen – mintha ez még nem lenne elég – vízjáték is lesz. Lesz miben gyönyörködni egy kis szusszanás közben nyaranta, a fák árnyékában. Emellett felújítják a Bene Ferenc Általános Iskola előtti teret is, ide is kerül majd új burkolat, utcabútorok, növények és biciklitároló.

Ahogy Trippon Norbert alpolgármestertől megtudtuk az ősz beálltára mindhárom projekt
elkészül!

, , , ,