•  
  •  
  •  

Tavaly 75 intézményben helyezett ki az önkormányzat 2×1 méteres magaságyásokat, melyet idén folytatunk további intézményeinkben, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy zöldségeket és fűszernövényeket tudjanak termeszteni az újpestiek. Azt hiszem erre is szükség van, nézve az egyre növekvő élelmiszerárakat – mondta el Trippon Norbert alpolgármester.

A magaságyásokat nemcsak a lassan már megszokott, közterületeken létesített tankertekben lehet felállítani, hanem udvarokban, kertekben is.

Ezek a kis helyigényű, ám táptalajban dús – hiszen nemcsak azért magasítottak, hogy kevesebbet kelljen hajlongani ültetés, művelés és „szüretelés” közben, hanem azért, hogy elég föld kerüljön beléjük –, szóval ezek a mini ágyások igazán jól kiszolgálják gondozóikat, akár zöldségeket, akár fűszernövényeket ültetnek beléjük. Hasznot hoznak a művelőiknek, ki-ki maga dönti el, mit vet, mit ültet az ágyásokba.

Múlt héten éppen a Tungsram utcai frissen felújított Őszi Fény idősotthonban került felállításra néhány magaságyás, az otthon kertjében.

Az itt élő idősek nagy örömmel fogadták ezeket az ágyásokat, mert tudják, hogy nemcsak virágokat lehet ide ültetni – arra ott az otthon kertje –, hanem különböző zöldségeket, paprikát, paradicsomot, ilyeneket is. És ugyan ki ne szeretne – kortól függetlenül – saját termesztésű, igazán friss, jóízű paradicsomot, paprikát a reggelije mellé, vagy akár ebédre valóban házi termesztésű zöldségeket.

Trippon Norbert

Mint Trippon Norbert alpolgár­mestertől megtudtuk, ez a ma­gas­ágyás program már eddig sem szorítkozott a köztéri tankertekre. Az Őszi Fény idősotthonban történt átadás alkalmával elmondta:

„Itt folytattuk az idősotthonokban a kerti magaságyás programunkat, hiszen tavaly tizenhét óvodában, hét bölcsődében kerültek az udvarba magaságyások, az idén pedig három idősek otthonába, a gyermekek átmeneti otthonába, a Fecske Házba, és más általános iskolákba is kerítünk lehetőséget arra, hogy magaságyásokat telepítsünk.”

Jó és fontos ez a program: szép is, hasznos is.

, , , ,