Nem fér hozzá közösségi oldalához Újpest Önkormányzata

,
  •  
  •  
  •  

Október 22-én megtörtént a korábbi illetve az új városvezetés közötti átadás-átvétel. Az önkormányzathoz tartozó Újpesti Sajtó Nonprofit Kft-nél azonban probléma merült fel, mert az Újpest-Káposztásmegyer Facebook-oldalt még nem kapta meg az új vezetés. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki posztol időnként az oldalon.

A több, mint 40.000 követővel bíró közösségi felület korábban napról-napra látta el hírekkel az újpestieket, illetve a kerület környezetében élőket. Innen értesülhettek az önkormányzati rendezvényekről, közlekedési, kulturális és közéleti hírekről.

– Az átadás-átvétel dokumentumait folyamatosan nézzük át, tehát azok feldolgozása jelenleg is zajlik. Viszont a cégek átadás-átvétele nem ehhez a folyamathoz tartozik, de azt már látjuk, hogy pont ezeknél a cégeknél van fennakadás a rendszerben. Ilyen például az Újpest-Káposztásmegyer Facebook-oldal. Egyelőre nem fér hozzá senki, pedig az Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. korábbi beszámolóiban hivatkoznak rá – nyilatkozta Déri Tibor polgármester az ujpest.hu-nak.

Azt, hogy mi lesz Újpest legnagyobb közösségi oldalával, a következő hetekben kiderül.

Addig is, ha nem akar lemaradni a hírekről, látogasson el az önkormányzat hivatalos weboldalára, a www.ujpest.hu-ra, ahol ezentúl több, informatívabb hírt talál Újpestről és azon túlról.

A Déri Tiborral, Újpest polgármesterével készült hosszabb interjúnkat keresse csütörtöktől az Újpesti Naplóban!