Október 23. – Élő történelmi csatamezővé változott a főtér

  •  
  •  
  •  

Rendhagyó október 23-ai megemlékezést tartott Újpest önkormányzata a forradalom és szabadságharc kitörésének idei évfordulóján. A 65 évvel ezelőtti eseményeket többek között korhű járműveket, fegyvereket, használati tárgyakat és ruhákat bemutató kiállítás, és parádés kaszkadőr-bemutatóval fűszerezett csatajelenet tette élővé.

Az időjárás kegyes volt az idei nemzeti ünnephez, így ha metsző szélben is, de szikrázó napsütésben kezdődhetett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése előtt tisztelgő önkormányzati műsor 11 órakor a Szent István téren.

Hit, remény, összefogás

„Tanuljunk hőstetteikből, merítsünk erőt bátorságukból, emlékezzünk az általuk képviselt emberi értékekre!”

– fogalmazott ünnepi köszöntőjében Déri Tibor polgármester ’56 hősei és mártírjai kapcsán. Újpest első embere kiemelte, hogy az akkori hősök küzdelme akkor nyer értelmet, ha a valóságot megtartva és továbbadva emlékezünk az akkori eseményekre.

Déri kitért arra, hogy a szabadságharcosok nemcsak a magyar nemzet támogatását, de az orosz kiskatonák szimpátiáját, a környező, szintén elnyomott népek szolidaritását és a nagyvilág rokonszenvét is elnyerték. Szerinte a magyar hazaszeretet és szabadságvágy ismét erkölcsi győzelmet aratott, elnyomói pedig leszerepeltek a történelem ítélőszéke előtt.

A polgármester kiemelte: a magyar nemzetet a véres megtorlás, az internálások a külföldre üldözött százezrek és az ország fejlődésének évtizedekre való lefojtása sem tudta megtörni. Ugyanakkor ’56 fontos tanulságának nevezte a felismerést:

„Csak magunkra számíthatunk.”

Ez szerinte ma, amikor a magyar nép szintén szabadságharcát vívja, szabadulni akar az elnyomás, a kizsigerelés, a korrupció és a gyűlölet alól, ugyanúgy érvényes, mint 65 évvel ezelőtt volt. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, Déri Tibor szerint hitre, reményre és összefogásra van szükség.

A legizgalmasabb ünnep

Sárközi Anita énekművész és Szűts István zeneszerző előadása után a Bem Táncegyüttes műsora vezette át a közönség figyelmét a megemlékezés fénypontjára: a számos hagyományőrző, profi kaszkadőr és működő járművek közreműködésével levezényelt, páratlan hadijátékra.

A bemutató résztvevői korhű magyar és orosz katonai egyenruhákban, illetve civil öltözetben vették fel egymással a harcot, és bizony dörögtek a kézifegyverek, szállt a puskapor fanyar illata, és géppuskák is belezakatoltak a szombati nyugalomba.

A magyar és orosz nyelvű csatakiáltások közepette mindkét oldalról harcosok hanyatlottak a sárga keramittéglákra, a sebesülteket egy korhű terepjáró szállította el, a csatéren pedig egy valódi T-34-es harckocsi és egy ZIS-3 76 mm-es páncéltörő ágyú nézett egymással farkasszemet.

A kordonoknak feszülve egész gyermeksereg kísérte figyelemmel szájtátva a bemutatót, ami láthatóan a szülőket is lekötötte. Kicsik és nagyok együtt találgatták, hogy akkor most tényleg lőnek-e a bácsik és a nénik, igaziak-e a torkolattüzek és ki fog győzni.

Több csöppség is fel-felkiáltott:

„Ez életem legizgalmasabb ünnepe!”

Az előadás tetőpontja talán az volt, amikor a felkelők Molotov-koktéllal hatástalanították a hernyótalpas szörnyet, amelynek kezelőszemélyzete lángolva hagyta el a harci gépet. A kézitusával is tarkított összecsapást végül a magyar szabadságharcosok nyerték.

A legyőzhetetlen szabadságvágy

A hadi bemutatót követően Trippon Norbert alpolgármester mondott nagy ívű beszédet, amelyben végigvette a forradalom és szabadságharc súlyos történelmi eseményeit, október 23-ától egészen a Nagy Imre és mártírtársai újratemetéséig.

„Az igazságot, egy nemzet szabadságvágyát nem lehet elfojtani, nem lehet elföldelni, azt nem fogja sem golyó, sem bitó. Az igazságon nem talál fogást a csendben, de bizton rágó enyészet vasfoga sem”

– hangsúlyozta Trippon Norbert, aki szerint minden kor gyermekeinek meg kell küzdeni az elnyomás lesben álló, sok formát öltő alakjával, amellyel mindannyiunknak meg kell küzdeni.

A kegyelet virágai

Ezt követően a megemlékezők, a Xántus János Cserkészcsapat felvezetése és díszőrsége mellett, elhelyezték a kegyelet virágait a városháza oldalán található ’56-os emléktábla előtt.

A koszorúzó személyek és szervezetek a következők voltak:

Újpest Önkormányzata nevében:

Déri Tibor polgármester és Bedő Kata alpolgármester.

A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak nevében:

Dr. Lehoczky Balázs aljegyző és Vesza Erzsébet osztályvezető.

A Demokratikus koalíció nevében:

Varju László, Újpest országgyűlési képviselője és Czinke Sára, a DK újpesti alelnöke, önkormányzati képviselő.

A Jobbik nevében:

Czigler László alpolgármester, Téglás Richárd és Illyés Zoltán.

A Momentum részéről:

Szecsődi Tamás önkormányzati képviselő, Batta Alexandra és Sulykos Kristóf.

Az LMP részéről:

Kanász-Nagy Máté alpolgármester és Perneczky László önkormányzati képviselő.

Az MSZP nevében:

Belán Beatrix.

A Pártbeszéd Magyarország részéről:

Altfatter Adalbert önkormányzati képviselő és Bernát Márta.

A Fidesz képviseletében:

Hladony Sándor önkormányzati képviselő és Tyukász Tamás, a KDNP újpesti elnöke.

Az Újpesti Közművelődési Kör részéről:

Dr. Kőrös András és dr. Somos András.

Az Újpesti Városvédő Egyesület nevében:

Szöllősy Marianne, egyesületi elnök.

Az Újpesti Helytörténeti Alapítvány nevében:

Iványi János, kuratóriumi elnök.

Az Újpestért Egyesület részéről:

Dr. Kató Balázs, egyesületi elnök és dr. Dabous Fayez önkormányzati képviselő.

Az 56-os Szövetség Újpesti Szervezete.

(Fotók: Németh Péter)

VEKOP-6.2.1-15-2016-00001

, , , , , , ,