Olvasni jó! − izgalmas irodalmi vetélkedőben mérték össze tudásukat a 3-5. osztályosok

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Izgalmas ifjúsági krimit dolgozott fel az idei Olvasni jó! komplex többfordulós irodalmi verseny, melynek döntőjében 34 általános iskolás csapat mérkőzött meg egymással az Ifjúsági Házban március 18-án és 21-én.

Sok éve újpesti hagyománynak számít a kerületi általános iskolások számára megrendezett Olvasni jó! vetélkedősorozat, mely játékos formában, izgalmas feladatok segítségével szeretteti meg a könyvek, az irodalom világát a gyerekekkel. Az idei tanévben a diákoknak Wéber Anikó kortárs szerző izgalmas ifjúsági krimije, A platánsor rejtélye kapcsán kellett három fordulón keresztül, a fantáziájuk alapos igénybevételével különböző feladatokat megoldaniuk. Ezek között voltak az ismereteiket számon kérő kvízek, helyszínbejárást és kutatómunkát igénylő-, illetve kreatív feladatok is, a négyfős csapatok egyebek mellett térképet, makettet és a főhős lányt ábrázoló babát is készítettek.

Az ősszel elstartolt irodalmi verseny népszerűségét jelzi, hogy 64 diákcsapat nevezett rá, akik közül 34 csapat jutott be a március 18-án és 21-én az Ifjúsági Házban rendezett döntőbe. A döntő első napján a harmadik osztályos, a második napon pedig a negyedikes és ötödikes csapatok mérkőzhettek meg egymással. A fődíj természetesen értékes könyvjutalom, de minden döntőbe jutott versenyző kap oklevelet, emléklapot, így senki sem megy haza üres kézzel.

Április 16-án a gyerekek személyesen is találkozhatnak a feldolgozott mű szerzőjével, Wéber Anikóval egy ingyenes, bárki érdeklődő számára nyitott író-olvasó találkozón az Ifjúsági Házban.

RD