Összes hír

31
okt

Mindenszentek időszakában

A mindenszentek - halottak napja időszakában az emberek gondolatai – érthető módon – egyre többször térnek vissza elhunyt szeretteik emlékéhez. Ilyenkor a fővárosi temetők forgalma is megnövekszik, mivel a családok ebben az időszakban – amikor csak tehetik – kilátogatnak ott nyugvó elhunytjaik sírját ápolni, egy kicsit rendbe hozni, rájuk emlékezni. Az ünnepet megelőzően a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. BTI Temetkezési divíziója és a kerületi önkormányzatok közös temetőbejárásokat szerveztek, melynek során együtt mérték fel a sírkertek állapotát, küllemét és egyeztek meg a tennivalókban a folyamatos együttműködés jegyében. Minderről Harsányi Andrea, a Temetkezési Divízió főigazgatója beszélt az Újpest Médiának.
31
okt

Az ünnepi hétvégén is a megszokott napon és időben lesz a hulladékszállítás Budapesten

Mindenszentek és a halottak napja időszakában is a már megszokott napon és időben szállítják el a kommunális hulladékot a fővárosban – derül ki a MOHU BUDAPEST Zrt. tájékoztatásából.
31
okt

A reformáció napja

Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezt tekintjük a reformáció kezdetének.
31
okt

Márton-napi lámpás vonulás Újpesten

Ismét megrendezik Újpesten az immáron hagyománnyá vált Márton-napi lámpás felvonulást 2025. november 7-én. A gyülekező 16:00 és 16:30 között lesz a Károlyi-szobornál, a Városháza mellett.
31
okt

Mindenszentek és halottak napja – két egymáshoz kapcsolódó, mégis különböző ünnep

A köztudatban gyakran összekeveredik a mindenszentek és a halottak napja, pedig a két jeles nap más-más tartalommal bír. Bár egymást követik a naptárban, jelentésük és üzenetük különböző. Egyik nap a szentekről és a mennybe jutott lelkekről emlékezünk meg, másnap pedig azokról, akikért imádkozunk, hogy elnyerjék az örök üdvösséget.
30
okt

Közösségben gondolkodnak- újpesti szakemberek a fejlődés élvonalában

Október 29-én a Budapesti Népművelők Egyesülete harmadik alkalommal rendezte meg szakmabörzéjét, amely a fővárosi közművelődési szakemberek egyik legfontosabb éves találkozója. Az eseményen ezúttal is részt vettek az Újpesti Kulturális Központ munkatársai: Erdei Adrienn, Heim Veronika és Pacziga Linda kulturális szervezők képviselték városunkat.
30
okt

Megemlékezés és gyertyagyújtás az újpesti katonahősök emléke előtt

Az immár hagyományosnak mondható megemlékezésre 2025. október 29-én, szerdán 15 órakor került sor a Megyeri temetőben, az Újpesti Városvédő Egyesület és az Újpesti Helytörténeti Alapítvány szervezésében.
30
okt

Édes élet cukor nélkül? Lehetséges!

Sokakban felmerül a kérdés: lehet-e teljes, örömteli életet élni cukor nélkül? Az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda szerint a válasz egyértelműen igen! Ehhez pedig most szakértő segítséget is kínálnak.
30
okt

Gondoskodó önkormányzat – idén is Újpesti Megbecsülés Program

Az Újpesti Megbecsülés Program idén is folytatódik. Dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere bejelentette: november 3-án indul a vásárlási utalványok osztása az újpesti nyugdíjasok számára. A jogosultak 6000 forint értékű utalványt vehetnek át az öt kijelölt osztópont egyikén november 3. és 11. között.
30
okt

Lakossági riasztórendszer hangpróbája Újpesten

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának intézkedése alapján 2025. november 3-án, hétfőn 11:00 órakor kerül sor a Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer (MoLaRi) hangpróbájára Újpesten.