Összes hír

2
dec

Meggyújtották az első adventi gyertyát Újpesten

„Legyen az adventi időszak amennyire csak lehet a szeretet, a békesség, az egymásra figyelés időszaka” – fogalmazott az adventi időszakkal kapcsolatosan dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Vasárnap ugyanis ünnepélyesen meggyújtották az újpesti adventi koszorú első gyertyáját, ezzel kezdetét vette az ünnepi időszak. Az Újpesti Adventi Vásár is megnyitotta kapuit, és a Városháza is ünnepi díszekbe öltözött.
2
dec

Mozgalmas hetet zártak az újpesti sportolók

Világbajnoki arany, bajnoki címek, nemzetközi tornagyőzelem és bravúros kupasikerek, érzelmekben és eredményekben is bővelkedett az elmúlt hét az újpesti sportéletben. Az UTE szakosztályai egymás után szállították a sikereket a jégen, a lövészállásokban, a tatamin, a medencében és a pályákon.
1
dec

Látványos korcsolyabemutatóval nyílt meg az Újpesti Jégpálya

A Szent István téri korcsolyapálya megnyitását minden évben nagy várakozás övezi Újpesten, és a tél közeledtével idén sem volt ez másként. November 29-én végre birtokba is vehették kicsik és nagyok az új szezonra megnyitott jégfelületet.
1
dec

102 éve született Szusza Ferenc – Újpest örök „Mágusa”

Ma délelőtt Őze István, az Újpesti Torna Egylet elnöke és dr. Tahon Róbert, az UTE karate szakosztályának elnöke helyezte el a megemlékezés lila-fehér koszorúját Szusza Ferenc szobránál, tisztelegve az Újpest örök legendája előtt.
1
dec

Jótékonysági programokat szervez a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Ajándékozz szeretetet! Ezzel a mottóval szervez jótékonysági programokat a Rex Kutyaotthon Alapítvány az év utolsó hónapjában. Az Állatok Mikulása című rendezvényre a Rex Állatszigeten várják majd az érdeklődőket, valamint elindul a Négylábú Szeretetfutár program is.
1
dec

Borult, enyhe idő lesz december első hetében

Borult, párás, ködös, de enyhe idő várható december első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke a legmelegebb órákban 8 fok körül alakul, hajnalban pedig néhol lehet gyenge fagy. Szitálás, helyenként kisebb eső is előfordulhat. A hét második felében, jellemzően a keleti, északkeleti országrészben kisüthet a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
1
dec

Szent Miklós nyomában – Ünnepi élmények és programok Újpesten

December 6-án emlékezünk Szent Miklós püspökre, aki nagylelkűségével és bőkezű felebaráti szeretetével vált a keresztény világ egyik legismertebb szentjévé. Újpesten számos ünnepi programot rendeznek ezen a napon: az Újpesti Jégpályán például a Mikulással közös korcsolyázásra nyílik lehetőség, míg a Szilas Futókörön Mikulás-futás várja az érdeklődőket.
30
nov

Kapufák után gólok – Második félidős hazai roham döntött Kisvárdán

Kapufák, kihagyott tizenegyes és elpuskázott újpesti ziccerek után a második félidőben könyörtelenül kihasználta lehetőségeit a Kisvárda FC, amely végül 3–0-ra győzte le a több helyzetet kidolgozó, ám gólt nem szerző lila-fehéreket.
30
nov

Fényvillamos Újpesten – 12 napon át ünnepi fényáradat

Az idei szezonban összesen 12 napon át közlekedik fényvillamos Újpesten. Három alkalommal a klasszikus fényvillamos, kilenc alkalommal pedig a fényárban pompázó Tatra-villamos jár majd. Az első ünnepi szerelvény november 30-án, vasárnap délután fut be az újpesti villamosvágányokra.
30
nov

Advent időszakában fedezzük fel az igazi ajándékot!

Ma van advent első vasárnapja. Ez a nap jelzi, hogy ideje lassítani, megérteni és átélni a várakozás csodáját. Ebből az alkalomból Szabó László református lelkipásztor osztotta meg velünk ünnepi gondolatait személyes történetén keresztül, amely segít abban, hogy szívünket-lelkünket ünneplőbe öltöztetve felfedezzük az igazi ajándékot.