•  
  •  
  •  

Zöld park épülhet az egykori uszoda telkén. Ez már régóta terv, de a terület tulajdonviszonyai és minősítése miatt nem történt előrelépés. Most azonban úgy néz ki, közelebb kerülhet a történet megoldása.

Európai uniós forrás révén zöldülhet ki és újulhat meg az egykori uszoda területe. Erről Déri Tibor egyeztetett Budapest vezetésével. És hogy mi szükség van a fővárossal való egyeztetésre? Ennek oka az, hogy a telek jelenleg még a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tulajdonában áll.

AZ egykori uszoda telke

A fürdőcégnek van egy 1,5 milliárd forintos kölcsönszerződése a fővárossal, ennek fejében adná át a területet Budapestnek. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy a korábbi uszoda helye Újpest tulajdonába kerülne, de a cél mindenképpen az, hogy itt park létesüljön.

Déri Tibor

Márpedig ennek a lehetősége fennáll. Déri Tibor azt mondta az Újpest Médiának, hogy a főváros kész EU-s forrás bevonásával elvégezni a rekultivációt és a park kialakítását. Ennek során pedig mindenképpen figyelembe vennék az itt élők igényeit, a tervezésben ugyanis a IV. kerület is részt vehetne.

Tulajdon, jogállás

A IV. kerületi képviselő-testület ülésén Nagy István, a Fidesz helyi frakcióvezetője határozati javaslatban kezdeményezte, hogy a főváros ingyenesen ruházza át a telket Újpestre.

Nagy István

Déri Tibor ezt elviekben támogatta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ebben az esetben 3-4 évig biztosan marad a beépítetlen telek jelenlegi állapota, mert a kérés teljesítéséhez fővárosi és helyi szabályzatokat kellene módosítani, ami hosszadalmas jogi-közigazgatási procedúra. Hozzátette: ha viszont a főváros marad a terület tulajdonosa, akkor 2022 tavaszától ezt a területen tervezett zöldberuházást is besorolhatják a TOP-finanszírozású európai uniós projektek körébe.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az ingyenes átadásnak jogi akadálya is van, mert úgynevezett kivett beépítetlen terület besorolású ingatlan a hatályos szabályozás szerint ilyen módon nem cserélhet gazdát.

Karácsony Gergely és Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Kompromisszum a kerületért

A politikailag egyébként szembenálló felek végül megegyezésre jutottak. Abban a célkitűzésben eleve egyetértettek, hogy a terület hosszú távon Újpest tulajdonában van a legjobb helyen.

Déri Tibor viszont azt javasolta, hogy – az ügymenetet meggyorsítandó – először készüljön el a park a Főváros beruházásában, annak minden jogi és hivatali velejárójával együtt, majd a terület ezt követően kerüljön Újpest tulajdonába. A képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a javaslatot.

A Fővárosi Közgyűlés támogatta, hogy park épüljön a volt uszoda helyén

, , , , , , , , ,