, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Ahogy egyre növekszik a beoltottak száma és egyre több korlátozó intézkedésen lazít a kormány, úgy válik egyre biztosabbá, hogy az újpestieknek idén sem a négy fal között kell tölteniük a nyarat. A készülő programokról Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester nyilatkozott az Újpest Médiának.

Amennyiben a körülmények lehetővé teszik, akkor az önkormányzat idén nyáron is szeretné megvalósítani az Aktív Főtér programot, ahol a tervek szerint július 3-ától gyermekeknek, szülőknek, fiataloknak és időseknek egyaránt színvonalas kikapcsolódást biztosítanának. Ezek között a sportolási lehetőségek éppúgy helyet kapnak, mint a feltöltődés, a pihenés.

A legkisebbek számára idén is lesz óriáshomokozó, emellett a sportolni vágyókat is díjmentes egyéni és csoportos foglalkozások várják majd.

“Trénerek vezetése mellett lehetőség lesz részt venni például aerobik, jóga, babatorna, zumba, hastánc, és salsa órákon is. Továbbra is az a célunk, hogy közösséget építsünk és összehozzuk az újpestieket”

– hangsúlyozta Bedő Kata.

Bedő Kata

Az Aktív Főtér részeként akciót indít az Újpest Gyermekekért Jótékonysági Alap is. A nagysikerű, „Egy doboz szeretet” mottó jegyében levezényelt Adventi Ajándékgyár után nyáron tanszergyűjtést szerveznek a rászoruló újpesti családok gyermekei számára, amelyet az önkormányzat is támogat.

“Természetesen a városnapokra is készülünk, már folynak a szervezési munkák. Idén két nagy koncerttel, sokrétű és izgalmas kísérőprogramokkal és több meglepetéssel is készülünk az augusztus utolsó hétvégéjén esedékes ünnepi alkalomra”

– hangsúlyozta az alpolgármester.

A háromnapos rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan bemutatkoznak az újpesti nemzetiségi önkormányzatok, lesz fotókiállítás, Kántor koncert, és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit is várják a Sportos Újpest szervezői. Az alpolgármester kiemelte, hogy a lista még nem teljes, de reményei szerint mindenki megtalálja majd a neki tetsző szórakozási formát.

Bedő Kata hozzátette, hogy idén szeptemberben is Újpestre érkezik a borvilág. A tavaly már Újpesti Borvíkend néven megtartott rendezvény kézműves termékekkel, gasztronómiai kiállítókkal, az utolsó, családi napon pedig gyermekszürettel, valamint bábelőadásokkal várja az érdeklődőket.