•  
  •  
  •  

Birtokunkba került a IV. kerületi rendőrkapitány beszámolója a közbiztonság helyzetéről. A májusban elfogadott jelentésből kiderül, hogy negyedével csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Újpesten 2021-ben.

Az újpesti rendőrkapitány éves beszámolóját májusban fogadta el a képviselő-testület. A kedvező adatok annak köszönhetők, hogy Újpest számos pontján térfigyelő kamerarendszer épült ki, a rendőrség pedig fokozta közterületi jelenlétet, a rendőrök a legnagyobb óraszámban vannak jelen a köztereken.

Nézzünk néhány adatot a jelentésből! E szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2021-ben 13,8 százalékkal csökkent 2020-hoz képest. Míg 2020-ban 1308 bűncselekményt követtek el kerületünkben, egy évvel később 1208-ra csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. A tájékoztató szerint 2021-ben 166 bűncselekménnyel kevesebb jutott 100 ezer lakosra, mint előző évben. Tavaly 247 lopás történt az azt megelőző évi 332-höz képest, ez 25,6 százalékos csökkenés. Sem halált okozó testi sértés, sem emberölés nem történt tavaly Újpesten. A jelentés leszögezi, hogy összességében a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét leginkább befolyásoló bűncselekmények tekintetében csökkenés tapasztalható 2021-ben.

Czigler László várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester elmondta, bár összességében kedvezőek az adatok, még van min dolgozni. Emelkedett ugyanis a rongálások száma, tavaly 25 százalékkal több rongálás – például autókarcolás vagy kukaborogatás – történt 2020-hoz képest, és tavaly 2 cserbenhagyásos bűncselekmény is volt. Ugyanakkor rendkívül eredményes lett egy sorozatos bűncselekmény leleplezése, az úgynevezett katalizátorlopások felderítése. Tavaly július és szeptember között a Káposztásmegyeri lakótelep több parkolójában levágták és ellopták az ott parkoló járművek katalizátorait. Miután a nyomozók azonosították az elkövetőket, szeptember 16-án Tatabányán fogták el a két bűnözőt, egy fűrésszel és egy lopott katalizátorral együtt. A nyomozás jelenlegi állása szerint összesen 17 katalizátort szerelt ki a bűnbanda újpesti járművekből. Ugyancsak sikeresen kézre kerítették azokat az elkövetőket is, akik csomagkiadó automatákat fosztogattak a kerületben – tette hozzá az alpolgármester. Vádat emeltek továbbá egy férfi ellen, aki öt személygépkocsit tört fel, amelyekből szerszámokat lopott el. A szerszámokra szakosodott férfit az összehangolt nyomozói munkának és a térfigyelőkamerák felvételeinek köszönhetően sikerült elfogni.

A sorozatos lopások sikeres felderítése révén tavaly több, mint 10 százalékkal több vagyon elleni bűncselekményt derítettek fel. Ugyancsak javuló tendenciát mutat a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója, ami tavaly 49-ről 55 százalékra emelkedett. Számottevően több vagyon elleni bűncselekményt derítettek fel tavaly, továbbá sikeres évet zártak a hatóságok a lakásbetörések és a zárt gépjármű feltörések felderítése esetén is.

Czigler László alpolgármester szerint ma már a bűnelkövetők is tisztában vannak vele, hogy Újpesten nem érdemes próbálkozni, mert az egész város be van kamerázva. Az alpolgármester megemlítette, hogy tovább fokozza a kerület biztonságát az az önkormányzati rendész- és rendőrpáros is, amely szabadidejében autóval járja a várost, továbbá polgárőrök is folyamatosan járőröznek, és szükség esetén biztosítják a rendet focimeccseken a szurkolói csoportok között. Jelentős munkát végzett a Készenléti Rendőrség is, a szervezet nagymértékben hozzájárult a közterületek – a lakótelepek és a BKV járatok végállomásai rendjének a fenntartásához.

Czigler László

„Az egyik legfontosabb feladat a jövőben, hogy megfékezzük és megszüntessük az illegális gyorsulási versenyeket a kerületben. Zömmel fiatalok azok, akik méregdrága, több száz lóerős autóval gyorsulnak a külső Szilágyi úton és az Ipari Park utcában. Félelmetes, ahogy a Megyeri Hídon háromszázzal, a leálló sávot használva száguldoznak. Azért is nagyon nehéz megfogni őket, mert hatalmas sebességgel haladnak, és a gyorsulás előtt megfigyelőket küldenek ki az adott útszakaszra. A jövő évi kamerafejlesztési projektnél, ahol csak megoldható, szeretnénk a gyorsulási versenyek útvonalához is térfigyelő kamerákat telepíteni”

– hangsúlyozta az alpolgármester. Czigler László azt is hozzátette, hogy valamennyi térfigyelő kameráját folyamatosan fejleszti, és ha kell, lecseréli a város, hogy nagy felbontású és még modernebb kamerákkal biztosítsák a rendet.

, , , , ,