•  
  •  
  •  

Ha tavasz, akkor sportparti! Ahogy azt már megszokhattuk, ismét ezrek látogattak ki az idei Sportpartira április 23-án. Újból megtelt a Bánka Kristóf Sportközpont.

Volt itt minden, amitől lendületet kaptak kicsik és nagyok egyaránt. Amíg az ízletes ebéd rotyogott a fazekakban, csodálatos sportbemutatók várták a szép számmal összesereglett nézőközönséget. Fellépett többek között az UTE gyermektornász formációja, volt Taekwondo bemutató, és a 2005-ben alakult Starlight Dance Company hip-hop táncosai is megmutatták tudásukat, hiszen a tánciskolának Újpest az egyik fellegvára. A gyerekekre pedig hétpróbából álló ügyességi sorozat várt, amelyben például evezniük és futniuk kellett. Akit érdekelt az aktuális állapota, egészségfelmérésen vehetett részt.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A már jól megszokott és megszeretett futballtorna se maradhatott el, ahol az örökifjak rúgták a bőrt: a megmérettetést a „No mi van” csapata nyerte meg. A Sportparti egyik fő attrakciója idén is a főzőverseny volt, hiszen a mozgás köztudottan meghozza az étvágyat. Ebben az évben a székelykáposzta mesterei mérhették össze tudásukat a bográcsoknál.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az önkormányzat főzőválogatottjában Déri Tibor polgármester is kivette a részét a főzésből, Bedő Kata és Trippon Norbert alpolgármesterekkel együtt.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A legízletesebb székelykáposztája az intézményi válogatottak közül a Dalos Ovi csapatának lett, míg a civilek közül pedig a „Nem kell káposzta” ínyesmesterei vitték el a székelykáposzta-pálmát. A remek programokat és a családias foglalkozásokat követően mindenki kellemes fáradtsággal hagyta el az idei Sportpartit, abban megállapodva, hogy jövőre ugyanitt találkozunk!

, , , , ,