Szekeres Adrien lép színpadra az Újpesti Városnapokon

  •  
  •  
  •  

Az ország egyik legkiemelkedőbb előadóművésze lép fel augusztus 27-én Újpest legnagyobb ünnepén. Az eMeRTon- és ArtisJus-díjas énekesnő mindig szívesen jön hozzánk, ezúttal a nyári dalait adja elő.

Az egyedülállóan gyönyörű hangú előadóművész elárulta az Újpesti Naplónak, hogy mindig igent mond az újpesti felkérésekre, mert annyira jó a hangulat és lelkes itt a közönség. Ezúttal a kilenc fős zenekarával lép színpadra a Szent István téren. A számos karácsonyi fellépést követően Adrien nagyon örül annak, hogy ezúttal a nyári dalait is elhozhatja Újpestre.

„Olyan slágereimmel készülök, mint a Híd a folyót, az Olyan, mint te, a Kikötők, az Engedd hát vagy a Hosszú, forró nyár.”

Az énekművész több szálon is kötődik Újpesthez, a város kulturális feltöltődést kínál neki.

„Nagyon szeretjük az UP Rendezvénytér színházi kínálatát, ahol remek előadásokat láthatunk. Pintér Béláék darabjait különösen kedveljük. Újpest egyértelműen szeretemhely számomra, Tatabánya, Kecskemét és Szentes mellett.”

Adrien azt is elárulta, hogy újpesti a legnagyobb rajongója, aki 17 éves kora óta szinte az összes koncertjén részt vesz.

Szekeres Adrien

„Tizenévesen jött először a fellépésemre, most pedig negyven körül jár. Ő alapította meg a Szekeres Adrien klubot is, az összes ünnepemen ajándékot kapok tőle, és jó ideje helye van a turnébuszunkban is, örömmel hazavisszük. Több ez, mint egy rajongói kapcsolat: a pandémia során online korrepetálta matematikából a gyerekeimet. Barátsággá nemesült a hosszú évek során a viszonyunk.”

Bár köztudott, hogy a pandémia és a lezárások miatt nehezebbé vált az előadóművészek helyzete, s ezt a változást Adrien is érzi, mégis szinte tele a naptára a jövő évig. A hagyományos adventi és karácsonyi koncertjei mellett novemberben ismét játszik az Ég tartja a földet című musicalben, az Árpád-házi Szent Erzsébet életét feldolgozó darabban Gertrúd szerepét játssza.

„Remek kihívás átlépni a komfortzónát, és ismét énekes-prózai szerepben színpadra állni.”

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen augusztusban Újpesten kápráztatja el a nagyérdeműt a magyar zene állócsillaga.

Városnapok ’22: közeleg Újpest várossá nyilvánításának ünnepe!

, , ,