Térben kiemelt kereszteződés épül a Virág utca–Nyár utca találkozásánál

  •  
  •  
  •  

A Budapest Közút Zrt. nem járult hozzá, hogy gyalogátkelő létesüljön a Virág utca–Nyár utca kereszteződésében, mivel a szakasz nemcsak szervizút, hanem tűzoltósági felvonulási terület is, a jelenlegi szabályozás miatt pedig ilyen típusú közterületen tilos zebrát kialakítani – áll az újpesti önkormányzat tájékoztatásában.

A közlemény azt is kiemeli, hogy a gyalogátkelőhelyek építésének jogszabályi előírásai miatt jelentős mennyiségű parkolóhelyet is meg kellett volna szüntetni az adott útszakasz mentén,

„amely nehezítette volna az így is nehézkes parkolást a környéken”.

A Budapest Közút Zrt. javaslatára, a gyalogosátvezetés biztonságosabbá tétele a kereszteződés térbeli kiemelésével valósul majd meg. Mint a tájékoztatóban szerepel:

„A kiemelt csomópont a meglévő járdák folytatásában épül csatlakozva azok kialakításához. Gondolva a közelben található Virág óvoda közelségére, mindkét irányban gyermekek közlekedésére figyelmeztető tábla lesz kihelyezve.”

A kommüniké arra is rámutat, hogy „a gyalogátkelőhellyel szemben a kiemelés fizikailag kényszeríti az autósokat sebességük csökkentésére (20 km/óra), így biztonságosabbá válhat a gyalogosok számára a közlekedés a csomópontban”.

Újpest Önkormányzatának tájékoztatása szerint a kivitelezés néhány héten belül befejeződik, addig is azt javasolják, hogy az érintett szakaszon közlekedők vezessenek óvatosan, mivel az építkezés ideje alatt útszűkületre lehet számítani.

, , , , , , , , ,