, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A járvány további durvulásával számol a kormány egy belső minisztériumi dokumentum szerint, amely az RTL Híradó birtokába került.

Eszerint a kormány

14 ezer kórházi beteggel és napi 250 vagy annál is több halálesettel kalkulál a közeljövőben.

A csatorna összeállításában elhangzott, hogy

a kórházak már most nehezen bírják a terhelést.

Ugyancsak egy nem nyilvános levél szerint 35 éves korig már a Heim Pál Gyermekkórház is fogadhat légzéstámogatásra vagy intenzív ellátásra szoruló koronavírusos fiatal felnőtteket.

Az RTL Klubnak nyilatkozott a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke, aki elmondta: az orvosoknak és az ápolóknak egy perc nyugta nincsen, kipihenni sem tudják magukat.

“Minél fáradtabb egy orvos, annál nagyobb eséllyel fog hibát véteni és ez ugyanúgy igaz a szakdolgozókra is”

– hangsúlyozta Szabad Zoltán.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor korábban arról beszélt, nincsen kapacitásprobléma az egészségügyben, szerinte a személyi feltételek biztosítottak.

Gulyás Gergely szerint 10 ezernél is több kórházi ágyat tudnak felszabadítani, és ha kell, akkor a továbbiakat is képesek a rendszerbe állítani. Szerinte szükség esetén a katasztrófavédelem akár 20 ezer további ágyat tud biztosítani, de a számítások szerint ennyi beteg nem szorul intézményi ellátásra.