Tízezer mintavétel eredménye: 3 fertőzött

, , ,
  •  
  •  
  •  

Az országos reprezentatív mintavétel során, május 1. és 16. között vizsgált 10 474 ember között a PCR-mintavétel mindössze 3 embernél mutatott koronavírus-fertőzést, és 69 olyan ember vérében mutattak ki antitesteket, akik már átestek a fertőzésen, jelentette be Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora a négy nagy orvosegyetem által végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrés (H-UNCOVER) hivatalos eredményeit ismertetve azt is elmondta, a 3 pozitív esetet eredményező PCR-mintavételek közül 2 ember éppen kórházban feküdt.

A reprezentatív mintavétel alapján május első felében 2421 ember lehetett koronavírus-fertőzött, és 56 439 eshetett már át a fertőzésen Magyarországon.

A felmérés szerint az aktív 2421 fertőzött közül 1269-en munkába jártak egy héten többször is, a fertőzésen már átesettek közül pedig 17 329-en. A legmagasabb fertőzöttségi arány Budapesten és az észak-magyarországi régióban volt, ahogyan arra már az eddig ismert adatokból is következtetni lehetett. A fertőzésen már átesetteket vizsgálva ugyanakkor a legnagyobb arány Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon volt.

Április 28-án jelentették be, hogy a négy magyar orvosi egyetem országos szűrést indít. A H-UNCOVER reprezentatív vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a lakosság milyen arányban fertőződhetett meg a koronavírussal, és hányan szerezhettek védettséget.
A Központi Statisztikai Hivatal által készített reprezentatív minta alapján 17 778 ember kapott értesítést a vizsgálatra, az előzetes eredmények meglehetősen alacsony átfertőződöttséget mutattak. A mintába csak olyan 14 éven felüliek kerültek, akik magánháztartásban laknak, tehát nem élnek idősotthonban vagy más intézetben. A kiválasztott alanyoknak egy kérdőívet kellett kitölteniük, majd a páciens garat- és orrváladékából vett mintán PCR-tesztet végeztek, a levett vérből pedig a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatták ki.
A vizsgálatba az ország 489 településéről választottak ki alanyokat, köztük az összes budapesti kerületből. Az alanyokat a négy orvosi egyetem munkatársai tesztelték le rendelőkben, járóbeteg-ambulanciákon, szűrőbuszokon, de kérésre autóval is kimennek a helyszínre. A vizsgálatokat mintegy 1500 orvos, ápoló, asszisztens, orvostanhallgató és doktorandusz végezte.

Forrás: index.hu