Tovább folytatódtak a fejlesztési bejárások Újpesten

  •  
  •  
  •  

A fejlesztések előkészítése a járvány idején sem szünetelt.

A Szilas Sportpark TÉR-KÖZ pályázat keretében történő továbbfejlesztésével gondolja újra az úgynevezett Multisport Bázis megvalósítását Újpest Önkormányzata. A helyszíni bejáráson részt vett Déri Tibor polgármester, Trippon Norbert költségvetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester, Molnár Tibor és Szecsődi Tamás önkormányzati képviselők és a Városüzemeltetési Főosztály munkatársai. A korábbi – meglehetősen eltúlzott – bőven 300 millió forintot is meghaladó fejlesztési elképzeléssel szemben egy fenntarthatóbb, jóval ésszerűbb koncepció körvonalazódik, mely a jelenlegi sporteszközök bővítését és a szabad hozzáférés lehetőségét is jelenti a sportolni szerető újpestiek számára.

 

 

Szecsődi Tamás önkormányzati képviselő javaslata alapján az Erdősor utcai CBA-nál található zebra biztonságosabbá tételének ügyében is egyeztetés történt, hiszen az Erdősor utcában található kanyar miatt az átkelőhely az autósok, biciklisek és természetesen a gyalogosok számára is nehezen belátható. A Városüzemeltetési Főosztály felveszi a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal, mely hatáskörrel rendelkezik ebben a kérdésben.

A fejlesztési bejárások keretében Molnár Tibor önkormányzati képviselő javaslatára felmérték a körzetében új, kulturált parkolóhelyek létesítésének lehetőségét.

 

 

Az utolsó állomás Farkas István önkormányzati képviselővel a Pozsonyi úti lakótelep és a Berda József utca környékén volt, ahol szóba került többek között a Bene Ferenc Általános Iskola előtti terület lerobbant állapota, illetve a szükséges gyalogátkelőhely kiépítése a Pozsonyi utcai Shell benzinkútnál. Ez utóbbi a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik, ugyanakkor a BKK Zrt. tájékoztatása szerint is indokolt a zebra kiépítése, melyet kezdeményezni fognak a Budapest Közút Zrt-nél. Az Újpesti Önkormányzat akár pénzügyileg is támogatná a gyalogátkelőhely megvalósítását.

 

, , , , , , ,