Továbbra is a kormány kezében van a Lánchíd sorsa

  •  
  •  
  •  

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nemrég hirdette ki az A-Híd Zrt.-t győztesként a Lánchíd felújítására kiírt tenderen. A cég nettó 18,7 milliárd forintért végzi majd el a munkát, ám ehhez hozzájön az áfa, a tartalékkeret és egyéb költségek, amelyek bruttó 26,75 milliárdra tornázzák a végösszeget. Ehhez pedig Budapestnek hiányzik még a kormány által ígért 6 milliárd forint.

A 24.hu összeállítása emlékeztet, hogy addig nem indulhatnak meg a munkálatok, amíg nem születik írásos megállapodás az anyagi fedezetről a kormány és a főváros között.

A BKK közleményében is az áll, hogy a munkálatok indulása a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, és az önkormányzat – a híd felújítása iránti elkötelezettségét demonstrálandó – biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna.

A hídfelújítás körül zajló kommunikációs és politikai háborúban a kormányzat eddig folyamatosan azzal vádolta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy késlekedik, “szerencsétlenkedik” és képtelen kiírni, illetve végigvinni egy közbeszerzést. Ez az “érv” azonban most kihullott a Fidesz kezéből, hiszen a főváros jóval a március végi határidő előtt hirdetett győztest,

így most ők vannak lépéskényszerben.

Ha a kabinet ezek után sem köti meg a támogatási szerződést, akkor már egyértelműbb lesz, hogy Orbán Viktor politikai okokból hátráltatja a budapestiek számára több szempontból is létfontosságú beruházást.

Köztudott, hogy a kormányzati elvonások miatt Budapest anyagi mozgástere eléggé szűkös, ráadásul a szükséges 6 milliárd sorsa is kérdéses, így a BKK kénytelen volt úgynevezett feltételes közbeszerzést kiírni a felújításra. Ezt a formulát akkor alkalmazzák, amikor

az eljárás megindításakor nem áll rendelkezésre az ajánlatkérőnek a feladat elvégzéséhez szükséges teljes összeg.

Ez lehetőséget adott a főváros vezetésének arra, hogy eredményessé nyilvánítsák az eljárást, megkössék a nyertes ajánlattevővel a szerződést, de annak hatályba lépését felfüggesszék addig, amíg rendelkezésre nem áll a fedezet.

A BKK a Lánchíd felújítására ajánlkozókkal egyébként előre közölte:

ha a főváros és a kormány nem köt szerződést a beígért támogatásról, vagy az ígért 6 milliárdnál kevesebb pénzt kapnak, akkor nem lép hatályba a kivitelezésre kötött szerződés, így nem kezdődhet el a felújítás.

, , , , , , ,