Ahogy az emberi lélek, úgy a nemzetek lelke sem feledi soha a rajta gyakorolt erőszakot – mondta beszédében Trippon Norbert alpolgármester az újpesti önkormányzat június 2-ai Trianon-megemlékezésén. A Fájdalmas anya szobra előtt tartott ünnepélyes főhajtás keretében Kocsis András műve mellett a képviselők a közelben álló székelykapunál is elhelyezték az emlékezés virágait.
Trippon Norbert beszédében felidézte, mi minden vezetett az 1920. június 4-ei országvesztéshez és nemzetcsonkításhoz. Rámutatott, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egén már hosszú évtizedek óta gyűltek a sötét fellegek: a kisebbségek függetlenedési, illetve egyes szomszédaink területi igényei, amelyeket tüzeltek, majd betetőztek az első világháborús titkos szerződések, a sok szenvedés és végül a katonai vereség.
„Mi, magyarok ugyanúgy megszenvedtük a háborút, mint mások. Mi, újpestiek is vérrel és nyomorral áldoztunk a háború pokoli oltárán”
– emlékeztetett az alpolgármester, hozzátéve:
„Mi, magyarok nem voltunk bűnösebbek, mint mások.”
Kiemelte, hogy a békekötésnél a győztesek étvágya „igen nagynak” bizonyult, és felsorolta az elképesztő mértékű cseh, román és szerb igényeket, amelyek semmibe vették a fennkölt etnikai és nemzeti elvet és a lakosságarányt.
„Összefüggő magyar tömegeket szakítottak el tőlünk, mint például: Pozsony, Komárom, Kassa, Nagyvárad Szabadka, Arad”
– idézte a trianoni magyar békedelegációt vezető gróf Apponyi Albert szavait Trippon, aki szerint „minden mérce szerint égbekiáltó gazság, hogy a győztesek szinte színmagyar területeket szereztek meg” a gazdasági érdekekre hivatkozva.
Felidézte, hogy a békediktátum következtében közel félmillió magyar volt kénytelen elmenekülni szülőföldjéről, hogy földönfutóként, kegyelemkenyéren, vasúti vagonokban, nyomorogjon Budapesten. Arról is szólt, milyen elnyomást kellett elszenvednie a határon túl rekedt nemzettestvéreinknek, de szavai szerint:
„Magyar népünk túlélési ösztönét mi sem mutatja jobban, hogy egy megcsonkított, látszólag életképtelen, kis ország már a ’20-as évek végére talpra állt, és mi, magyarok a mai napig állunk, és fogunk is még, az elkövetkezendő ezer esztendőben.”
A városatya hangsúlyozta, hogy a magyarság békében akar élni, nincsenek területi követeléseink a szomszédainkkal szemben és nagyra becsüljük az Európai Unió átjárható határait.
„Vajon meg lehet-e bocsájtani őszintén anélkül, hogy egyszer végre legalább erkölcsi igazságtételben részesüljünk?”
– tette föl a költői kérdést az alpolgármester, aki szerint jogos kívánalom, hogy a külföld „legalább a diplomácia szofisztikált nyelvén” elismerje a magyarságot ért sérelmeket. Mert talán csak a „győztesekhez illő erkölcsi nagyvonalúság” csendesítheti el némileg a „mélyben még mindig háborgó magyar lelket”. Szerinte csak akkor emlékezhetünk majd egyszer úgy a történtekre, ahogyan például Normandiában együtt emlékeznek a második világháború nyugati frontjának győztesei és vesztesei.
Múltidézés és kegyelet
A megemlékezés további részében a Bem Táncegyüttes előadása képviselte a magyar hagyományokat, valamint a résztvevők Trokán Péter színművész előadásában hallgathatták meg gróf Apponyi Albertnek a párizsi békekonferenciához intézett szavait.
Ezt követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait.
- Az önkormányzat nevében Déri Tibor polgármester, Bedő Kata és Trippon Norbert alpolgármesterek;
- a Demokratikus Koalíció nevében Varju László országgyűlési, és Szécsi Péter önkormányzati képviselő;
- az LMP képviseletében Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő, és Perneczky László alpolgármester;
- a Jobbik nevében Czigler László alpolgármester és Téglás-Papp Richárd;
- a Momentum részéről Batta Alexandra, Modroczky Kitti és Sulykos Kristóf;
- az Újpesti Helytörténeti Alapítvány és a Városvédő Egyesület nevében pedig Iványi János koszorúzott.