Újpest FC: tarolás a bajnokságban, de a kupa elúszott

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Némileg felemás néhány napot zárt az Újpest FC. A csapat előbb egy régen nem látott nagy győzelemmel oktatta a zalaegerszegieket, de a kupában sajnos nem fognak címet védeni a lilák.

Bár voltak előjelei annak, hogy nem igazán tavaszias futballidőben rendezik meg a meccset, mégis újra több mint háromezer szurkoló ment ki április 16-án a Szusza Ferenc Stadionba, hogy lássák játszani a csapatot. A fiúk pedig nem akárhogy hálálták meg a komoly jelenlétet.

Zivzivadze előbb egy megpattanó lövéssel „köszönt be”, majd még az első félidőben egy akkora gólt ragasztott a vendégek kapujába, amelyet már igen régen láthattunk a Megyeri úton – természetesen napokkal később ez lett a forduló legszebb találata. Aztán a csapat nem lassult le, a lassan újra magára találó Giorgi Beridze egy káprázatos szóló végén növelte háromra az újpesti előnyt, gólját felállva tapsolta minden szurkoló. A második félidőben még Katona Mátyás talált be, ezzel alakult ki a 4-0-ás végeredmény.

Kedden viszont jött a hideg zuhany: bár két héttel ezelőtt idegenben le tudta győzni a paksiakat a csapat, azt mindenki tudta, hogy a kupa elődöntője azért más lesz. Sajnos ez negatív formában jelentkezett: Diaby első félidőben vétett egy öngólt, majd a második játékrészben a paksiak a maradék ellenállást is felőrölve végül 3-0-ra győztek, és történetük során először jutottak kupadöntőbe.
A lilák edzője természetesen gratulált az ellenfélnek, és hozzátette: nem törhet le a csapat, mert nagyon fontos bajnoki találkozó következik vasárnap, a Ferencváros otthonában.

Nem gondolom, hogy egy rosszabbul sikerült találkozó miatt megtörne a lendületünk. A játékosaim megfelelően felkészülnek és motiváltak lesznek a derbire. Most az a feladatunk, hogy némi pihenést biztosítsunk a játékosoknak, aztán belevetjük magunkat a csatába – fogalmazott Kruscsics mester.

Címvédés tehát nem lesz, de az elmúlt hónapok feltámadása után joggal hihetünk abban, hogy a csapat szépen búcsúzik 2022 tavaszától, és a hátralévő meccsekre visszatérnek a szemkápráztató játékhoz, amihez már hozzászokhattunk. A jóhoz ugyanis könnyű…

(Fotók: Újpest FC)