Újpest Önkormányzata próbál segíteni a rászoruló rezsikárosultaknak

  •  
  •  
  •  

Trippon Norbert, Czigler László és Perneczky László alpolgármesterek rendkívüli (rezsi) értekezletet tartottak az érintett területek munkatársaival, miután 2022. július 21-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány rendelete az egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról. A villanyáram- és gázáremelés jelentős számú újpesti családot fog érzékenyen érinteni. A rezsiemelés ráadásul a közös költségben is megjelenik majd.

A 2022. augusztus 1-jén életbe lépő kormányrendelet értelmében áram esetében havi 210 kWh fogyasztásig marad az eddigi 36 forint kilowattonként, míg gáz esetében havi 144 köbméter gázfogyasztásig a 102 forint köbméterenként.

E fölött már a „lakossági piaci árat” kell megfizetni, ez az áram esetében 70,1 forint lesz kWh-ként, a gáz esetében pedig 747 Ft köbméterenként. Az éjszakai áramfogyasztás (B alap) a kedvezményes korlátjáig 23,1 Ft/kWh-ot, a fölött pedig 62,9 Ft/kWh-ot kell majd a fogyasztóknak kifizetniük.

Kedvezményt kaptak a nagycsaládosok: három gyerek után 600 köbméterrel, minden további gyermek után pedig újabb 300 köbméterrel nő évente a fogyasztási limitjük.

Továbbá az egy mérővel rendelkező társasházak esetében, ha 2022. augusztus 15-éig nyilatkozik a társasház, akkor albetétesenként felszorzódik a kedvezmény mértéke. Ez olyan mértékű áremelés, mely drasztikusan érint számos Újpesten élő családot.

A bajban minden segítség számít

„Nyíltan ki kell mondani, hogy egy önkormányzat egyedül természetesen nem tud mindenkit kimenteni egy drasztikus, központi intézkedés hatása alól. Ugyanakkor elkötelezettek vagyunk abban, hogy szerény eszközeinkkel mégiscsak próbáljunk segítséget nyújtani a legtörékenyebb újpesti családoknak, vagy azoknak, akik valamely korszerűsítéssel vágnának neki a rezsi elleni harcnak.”

– mondta el Trippon Norbert alpolgármester.

Ennek első lépéseként Újpest Önkormányzata megvizsgálja szociális rendeletének módosítását abból a szempontból, hogy a lakásfenntartási támogatáson keresztül célzottan és kiemelten segíthessen a rászoruló rezsikárosultaknak, különös tekintettel a fűtési szezon közeledtére.

Illetve felülvizsgálja a társasház-felújítási rendeletét is, azon belül az önkormányzati kamattámogatás mértékét, mert a jelenlegi, durván megemelkedett kamatszintek mellett az energiatakarékosságot eredményező felújításokra a társasházak nem igazán tudnak, vagy akarnak hitelt felvenni.

Annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a programban hogyan tudnának részt venni az egyedi lakóingatlan tulajdonosok. Természetesen mindezekhez biztosítani kell a szükséges költségvetési forrásokat is.

Továbbá azon önkormányzati bérlakásokban, ahol nehéz sorsú családok élnek, és csak régi, energiazabáló villanyfűtés van, felmérik, hogyan tudnák a készülékeket lecserélni.

Ez egy fontos lépés, hiszen ha ez nem valósul meg, könnyen lehet, hogy nemcsak a rezsit, de a bérleti díjat sem tudják majd kifizetni az ott élők, ezzel kockáztatva a teljes anyagi ellehetetlenülésüket.

Hamarosan tanácsadási program is indul

A további segítségnyújtás gyanánt tervben van egy olyan tanácsadási program kidolgozása, mely nemcsak az energiahatékonysági felújításokra, vagy olyan hétköznapi praktikákra terjed majd ki, melyekkel csökkenteni lehet a háztartások energiafogyasztását, hanem – Perneczky László szociális alpolgármester javaslatára – abban is segít majd, hogy miképpen kell megfelelően értelmezni a közműszolgáltatók által küldött kimutatásokat és számlamellékleteket. Sokak számára ugyanis ez is kihívást jelent.

„Augusztus végére várható a rendeleti javaslatok előterjesztése, az egyes intézkedésekről, történésekről pedig természetesen rendszeresen tájékoztatást nyújtunk. Bár csodát tenni nem tudunk, de azt jól tudjuk, hogy sokaknak a bajban minden segítség nagy segítség lehet. Ezért is érdemes és kell cselekednünk!”

– teszi hozzá Trippon Norbert alpolgármester.

, , , , , , , , , ,