Újpest-városkapunál folytatódott a Tiszta és biztonságos Budapestért program

  •  
  •  
  •  

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkötelezett amellett, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány résztvevői kéthetente újabb és újabb helyszínen dolgoznak: ezúttal Újpest-városkapura esett a választás – áll a közlekedési központ közleményében.

A kommüniké szerint kedvező fogadtatása van a 2021 eleje óta tartó köztisztasági és közrendvédelmi akciónak, amelyet a BKK kezdeményezett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A hagyománnyá váló, összehangolt akció újabb helyszíne Újpest-városkapu és környéke.

Fotó: BKK

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV és a MÁV munkatársai a már bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak az Újpest-városkapu metróállomás, a MÁV-létesítmények, illetve a Csányi László utca és a Temesvári utca által határolt területeken.

Fotó: BKK

Kézi és gépi erővel június 22-én, szerda éjszaka, majd 23-án, csütörtök reggel 8 és délután 16 óra között kitakarították a buszmegállókat (ideértve a Temesvári utcait is), a metróaluljárót, valamint a vasútállomást. Fontos szerepet játszott a közös akcióban a Volánbusz, amelynek munkatársai támogatták a rendvédelmi szervek munkáját.

Jelentős szerep jutott a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak is, amelynek munkatársai fokozott jelenlétet és ellenőrzést biztosítottak az akció idejére. Az összehangolt munkában részt vett a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, illetve bekapcsolódtak a IV. és a XIII. kerület közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

Fotó: BKK

A közlemény szerint a BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. Júliusban az Astoria, majd a Déli pályaudvar kerülhet sorra.

, , , , , , , , , , ,