Újpesti levendulából készültek illatzsákok

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az első Újpesti Levendulamező virágaival megtöltött illatzsákokat osztott ki Trippon Norbert alpolgármester, amelyek azért is különlegesek, mert az Újpesti Szociális Foglalkoztató megváltozott munkaképességű dolgozóinak gondos kezei által készültek.

Az SZTK-val szembeni területen lévő levendulamezőt még tavaly ősszel ültette az önkormányzat a Vadvirágos Újpest program részeként. Az 523 négyzetméteren ültetett Lavandula angustipholia ‚Rosea’, vagyis angol levendula gyönyörűen virágzott késő tavasztól egészen nyár végig.

De nemcsak itt fedezhettünk és fedezhetünk fel szemet gyönyörködtető növényeket, hanem hat másik „vadvirágos” helyszínen is. Érdemes kisétálni például a Bőröndös sétányra, a Megyeri útra vagy a Görgey útra, ahol még most is vannak gyönyörűen virágzó növények.

„A Vadvirágos Újpest program még 2020-ban indult el a kezdeményezésemre a Zöld Újpest koncepció részeként. A klímaválság idején ugyanis hatványozottan fontosnak tartjuk, hogy élhetővé tegyük városunkat. Ezek a vadvirágos ágyások nemcsak szemet gyönyörködtetők, hanem otthonul szolgálnak a különböző beporzóknak, ugyanis a klimatikus viszonyoknak megfelelően kiválasztott, majd gondosan elültetett növényeink menedékhelyeket teremtenek számukra. Persze, türelem kell hozzá, hiszen 2-3 évbe is telhet, mire egységessé válik az ágyások növényzete. De távlatban jóval fenntarthatóbbak még így is, mint az általánosságban elterjedt egynyári növények”

– mondta el Trippon Norbert alpolgármester.

Trippon Norbert

A Vadvirágos Újpest Programot nemrég a Magyar Turisztikai Ügynökség is díjazta, ugyanis ez volt az egyik olyan zöldfejlesztés, amellyel Újpest elnyerte a Virágos Magyarország verseny fővárosi díját, ezzel kiérdemelve a legvirágosabb kerület címet. Az első újpesti levendulamező illatzsákjait örömmel fogadták a helyi lakosok.