Védtelenül? – Elbúcsúzott a védőnőitől Újpest

  •  
  •  
  •  

Keserédesre sikeredett az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet tanácstermében tartott védőnők napi ünnepség június 13-án. Az állam ugyanis július 1-jével átveszi az önkormányzatoktól a területi védőnőket, és a kerületben dolgozó egészségügyi szakemberek munkáltatója valószínűleg a Honvédkórház lesz.

„Mindenki itt marad az irodájában, a telephelyén, az iskolájában, ugyanazokat a családokat kell meglátogatnia és ugyanúgy Újpestért kell dolgoznia. A szabadságot és a fizetést viszont már nem tőlünk kapjátok, és nagyon remélem, hogy senki sem jár rosszabbul anyagilag”

– fogalmazott a védőnőknek szóló búcsúbeszédében Ungár Klára, az SZTK ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: talán még a kapcsolat is megmaradhat a szakemberekkel.

„Kívülről nézve az elmúlt hónapok eljárása méltatlannak tűnik. Nemcsak azért, mert nagyon fontos munkát végeztek, hanem azért is, mert egy szakmai alapvetés, hogy az alapellátás helyben marad, beleértve az irányítást, a munkát, a finanszírozást és a munkaruha kiadását. Jelenleg úgy tűnik, hogy továbbra is mindent mi biztosíthatunk a számotokra”

– mondta el Ungár Klára, hozzátéve:

„Az egész intézmény nevében szeretném megköszönni az eddig végzett munkátokat, és remélem, hogy távozás nélkül köszönhetünk el egymástól, és mindenki itt marad.”

DCIM100MEDIADJI_0044.JPG

A szakrendelő vezetője lapunknak külön is beszámolt a változás már ismert részleteiről:

„A területi védőnőknek június közepéig meg kellene kapniuk a Honvédkórháztól az új munkaszerződésüket. Ez 30 kollégát érint, akik hó végéig dönthetik el, hogy azt aláírják-e, vagy sem. Amennyiben nem, akkor megszűnik a IV. kerületi védőnői státuszuk.”

A védőnők bérezésével kapcsolatban kiemelte:

„Tavalyelőtt de­cemberben a kollégák egyik pótlékát megvonták, ezt mi 2022-ben és idén is tovább fizettük nekik, és úgy tudom, hogy az új szerződésükben nem szerepel majd; tehát valószínűleg csökkenni fog a fizetésük.”

Az iskolai védőnők, jelenleg legalábbis úgy tudni, 2024. január 1-jével kerülhetnek át a Honvédkórház kötelékébe, de ugyanúgy, ahogy a területi kollégáik, továbbra is itt végzik majd a munkájukat a IV. kerületben.

Ungár Klára (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Ezekkel a szavakkal búcsúzott az igazgató

Tisztelet és köszönet a Védőnőknek!

Ma, a magyar védőnők napján munkáltatóként utoljára van lehetőségem arra, hogy kifejezzem elismerésemet és köszönetemet minden Védőnőnek, akik Újpesten, a gyerekek és a családok érdekében dolgoznak. Utoljára, mert alig két hét múlva az állam átveszi a védőnői szolgálat működtetését. Teszi ezt úgy, hogy a Védőnők a mai napig sem tudják, hogy pontosan hol, milyen körülmények között, milyen feltételek mellett folytatják felelősségteljes és nélkülözhetetlen munkájukat. A bizonytalanság enyhe kifejezés arra, amit most mindannyiuknak át kell élniük. Felelőtlenség és semmilyen szakmai ok nem támasztja alá, hogy egy, a világon egyedülállóan magas szakmai tudást jelentő és nagyszerűen működő rendszert megváltoztassanak.

Különösen fontos, hogy ma ünnepeljük és méltassuk a Védőnőket, akik rendkívüli szerepet töltenek be az egészségügyi rendszerben és a közösségekben. Ők azok, akik odafigyeléssel kísérik a várandósságot, akikhez a kismamák bizalommal fordulhatnak. Ők segítik a családdá válást, később pedig az iskolás gyerekek egészségének megőrzését támogatják. Az elkötelezettségük, a gondoskodásuk és a tudásuk hatalmas értéket képvisel. Mindez most veszélybe került. Sokak feladni kényszerülnek hivatásukat, mert félnek a rájuk váró bizonytalanságtól. Sírva adják be felmondásukat, és választanak más munkát. Érthető, hiszen az amúgy is keserű körülmények között a hivatástudat, a szakmai elkötelezettség és a munkájuk iránti szeretet sem elég, hogy a pályán maradjanak.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerültek. Tudom, hogy az összeszokott Védőnői közösségek úgy támogatják és segítik majd egymást, ahogy a családokat, a kismamákat, a gyerekeket segítik. Bízom benne, hogy együtt meg tudják oldani a nehézségeket, átvészelik a bizonytalanságokat és ugyanolyan töretlen elhivatottsággal és szakmai tudásuk legjavát nyújtva dolgoznak tovább a családokért. Az egység, a közösség ereje talán segítségükre lesz ebben.
Az újpesti Védőnői Szolgálat minden tagjának kívánom, hogy maradjanak erősek. Legyenek büszkék magukra, munkájukra, eredményeikre, sikereikre, legyen az kitüntetés vagy egy gyermek mosolya.

Minden Újpesten dolgozó Védőnőnek köszönöm a munkáját, szakmai felkészültségét, emberségét!

Kívánok sok sikert és kitartást az új helyzetben!

Ungár Klára
ügyvezető igazgató

(2023. június 13.)

, , , , , , ,