“Ezt a formát jövőre is fogjuk tudni hozni” – Ígérte Kapás Bogi edzője

, , ,
  •  
  •  
  •  

Ahogy arról beszámoltunk, az idei tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt 2021-ra halasztják, amit természetesen a magyar sportolókat is érinti.

Az Index összeállításában több sportág képviselőjétől is érdeklődött, hogy milyen hatással lesz a felkészülésükre, teljesítményükre a nem várt intézkedés.

Kapás Boglárka úszó edzője, Virth Balázs a következőképpen fogalmazott a portálnak:

„Készültünk már erre a hírre. Nem úgy fogom fel, hogy Bogi a halasztással öregebb lesz, hanem úgy, hogy jobb lesz. A kettő nagyon nem ugyanaz. Bogi egyetértett velem. És mivel csak két éve álltunk rá igazán a pillangóra, egészen biztos vagyok benne, hogy vannak még tartalékai. Ezt arra alapozom, hogy a második thaiföldi edzőtáborunk idején, március elején, jobb időket úszott, mint a tavalyi világbajnokág előtt, amelyiken nyert. Soha nem láttam még ilyen formában, és ezt a formát jövőre is fogjuk tudni hozni.

Kapás Boglárka tavaly világbajnoki címet szerzett 200 pillangón, és ahhoz, hogy esélye legyen az olimpiai éremszerzésre, két másodpercet kellene javítania akkori eredményén.

Jelenleg a versenyző és edzője is karanténban vannak, mert külföldről tértek haza, az első tesztjük negatív lett, mostanában várják a második vizsgálat eredményét.

Kapás Bogi moziba sem mehet

A négy Thaiföldön eltöltött héten rendben folyt a munka? – Egyértelműen – jelentette ki az edző. – Tökéletes körülmények között edzhettünk, amelyek eredményeként Bogi állóképességi és a gyorsasági tesztjei egyaránt jobbak, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban. – Kikerülhetetlen a kérdés, nem féltek Ázsiában a tomboló koronavírustól?
tovább