Minden év október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A Rex Kutyaotthon Alapítvány évtizedek óta élen jár a felelős állattartás propagálásában. A világnap alkalmából családi napon várták az érdeklődőket.
Szórakoztató ismeretterjesztés, élményközpontú megközelítés és az érzelmekre – illetve legyünk teljesen nyíltak: a cukiságfaktorra – építő bemutatók: ezek jellemezték talán leginkább a Rex Kutyaotthon Alapítvány szombati programját.
A családi nap keretében természetesen elsősorban a gyerekekhez próbáltak utat találni az üzenetekkel, hiszen az már régen bebizonyosodott, hogy a szülőket is így lehet a legjobban megnyerni.
A gazdira váró kutyák felvonulása mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság kutyás egysége is bemutatót tartott, emellett volt olyan előadás is, amely a városban, de mégis önállóan élő állatok alkalmazkodóképességéről szólt.
A kifestők, színezők, a bábszínházi produkció mellett lehetett simogatni „nemszeretem” állatokat, például hüllőket is; olyanokat, amelyek teljesen szelídek, békések, sőt, akár még barátságosak is, de valamiért – kulturális vagy éppen evolúciós okból – tartunk tőlük. Mindemellett az örökbefogadásról vagy éppen a takarmányozásról is hasznos tippeket kaphattak az érdeklődők.
Az állatok világnapját minden év október 4-én tartják. Ekkor emlékezünk Assisi Szent Ferencre, a természet és az állatok védőszentjére is. A prédikátor, tartja a legendárium, a madaraknak is hirdette Isten dicsőségét.