Alig találtak bírót a sorsdöntő meccsre

  •  
  •  
  •  

1930-ban az Újpest FC címvédőként csapott össze az olasz Internazionale együttesével a Közép-európai Kupa negyeddöntőjében. A véletlen úgy hozta, hogy két csapatnak négyszer is találkoznia kellett egymással, az utolsó, sorsdöntő mérkőzés azonban majdnem meghiúsult, a felek ugyanis képtelenek voltak megállapodni a bíró személyéről.

Az 1927-ben elrajtolt Közép-európai Kupa (KK), más néven Mitropa Kupa volt az első nemzetközi futballbajnokság, melyen klubcsapatok mérkőztek meg egymással – a tornán kezdetben Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia és Jugoszlávia két-két legerősebb csapata képviseltette magát, két évvel később azonban a jugoszláv csapatokat az olaszok váltották fel. 1929-ben az Újpest nyerte a bajnokságot, így a következő idényben címvédőként indulhattak el a KK-ban a lila-fehérek (a másik részt vevő magyar klub a Ferencváros volt, akik egy évvel az Újpest előtt, 1928-ban lettek bajnokok).

Az UTE a negyeddöntőben a milánói Internazionale együttesét kapta ellenfélnek, akik ekkoriban – politikai okokból, a Mussolini-rezsim nyomására – Ambrosiana néven működtek, kispadjukon pedig a később Auschwitzban meggyilkolt magyar edzőlegenda, Weisz Árpád foglalt helyet. A két csapat első összecsapására a Hungária úti stadionban került sor, ahol a vendégek 4-2-re legyőzték az Újpestet, a Milánóban rendezett visszavágón azonban a magyar csapat győzedelmeskedett pontosan ugyanilyen eredménnyel. Mivel az összesített állás így 6-6 lett, két hónappal később, augusztus 31-én újra meg kellett mérkőzzön egymással a két csapat; a meccs, melyet ezúttal semleges terepen, Bernben rendezték, döntetlenre, 1-1-re végződött.

Nem volt más választás, újabb újrajátszásra volt szükség, melynek időpontját szeptember 14-re tűztek ki, helyszínül pedig az Ambrosiana otthonát, a San Sirót választották – a mérkőzés előtt néhány nappal azonban váratlan probléma merült fel, a felek ugyanis képtelenek voltak megegyezni a játékvezető személyéről. Az Újpest a kölni illetőségű Peco Bauwens-t szerette volna bírónak, ugyanis az ő személyét látták garanciának arra, hogy tisztességesen, egyenlő esélyekkel folyik majd le az összecsapás; a milánóiak rábólintottak a vendégcsapat választására, ugyanis biztosak voltak benne, Bauwens nem vállalja el a meccset.

Inter Milan (ca. 1930s)

Így is lett, a német játékvezető – aki később a náci hatalomátvételt követően zsidó származású felesége miatt komoly összetűzésbe került országa sportvezetésével, de ez egy másik történet… – hallani sem akart a milánói útról és visszamondta a felkérést. Az Ambrosiana ezt követően öt nevet dobott be a kalapba, a belga Baert, a holland Mutterset, a német Birlemet, a cseh Cejnart és a szintén belga Langenust, akik mindnyájan ádáz „magyarfaló” hírében álltak. Az Újpest válaszként hét olyan játékvezetőt javasolt, akikről a milánóiaknak forrt fel a vér az ereiben, ezért pár napig úgy tűnt, biztosan nem lesz megegyezés az ügyben.

A problémát végül Fodor Henrik, a PLASZ, a magyar profi labdarúgás irányító szervének elnöke simította el, aki felhívta telefonon Bauwenst és hosszas könyörgéssel, ígérgetéssel meggyőzte őt, mégis vállalja el a mérkőzés vezetését – számolt be a Sporthírlap korabeli tudósítója. A vonakodó német bíró által dirigált mérkőzésen végül az Újpest 5-3-as vereséget szenvedett és kiesett a bajnokságból; az Ambrosiana továbbjutott a (dupla) elődöntőbe, ahol viszont kikaptak az AC Sparta Praha csapatától.

A Ferencváros szintén az elődöntőben esett ki, az SK Rapid Wien küldte haza őket; végül a (szintén kétszer, oda- és visszavágóként lejátszott) döntőben egy 2-0-s győzelemmel, majd egy 2-3-as vereséggel a bécsi csapat győzedelmeskedett a csehekkel szemben. A Mitropa Kupát, melyet később Zentropa-kupára kereszteltek át, (a második világháború idején és az ’50-es évek első felében történt) kisebb szünetekkel egészen 1992-ig rendezték meg, magyar csapat összesen 15 alkalommal nyerte meg a tornát. Érdekesség, hogy 1940-ben a Ferencváros és a Rapid Bukarest játszotta volna a döntőt, azonban a mérkőzést lemondták, mivel Észak-Erdély Magyarországhoz került.

Rudolf Dániel

, , , , , , , ,