A jó közbiztonsági referens mindenhol ott van

  •  
  •  
  •  

Február 1-je óta új közbiztonsági referense van az önkormányzatnak. Béndek Gabriellával arról beszélgettünk, miért pont Újpesten vállalta az önkormányzati munkát és mivel segíti a kerület működését.

Milyen út vezetett addig, hogy az újpesti önkormányzatnál vállalt megbízatást? Van esetleg személyes kötődése a kerülethez?

A ’90-es években költöztünk ide a szüleimmel, akkor még iskolás voltam. Hét év után kimentünk Dunakeszire, ahol 2017-ig laktunk. Ekkor döntöttem úgy a gyermekemmel, hogy visszaköltözünk Újpestre. Most két utcára élünk onnan, ahol régen laktunk, a kisfiam pedig a Homoktövis Általános Iskolába jár, ahová én is jártam. Az eredeti szakmám egyébként rendőr. Ugyan nem sokat dolgoztam a testület állományában, de ezt követően a Belügyminisztérium egyik hivatásos szervéhez kerültem. Mindig is érdekelt ez a szakma, szeretem csinálni, úgyhogy mondhatjuk, egyenes út vezetett idáig.

Viszonylag kevesen tudják, mivel foglalkozik egy közbiztonsági referens. Hogy kell elképzelni ezt a feladatkört?

Az önkormányzatok számára a katasztrófavédelemmel való együttműködéshez szükséges, törvényben előírt feladat, hogy bizonyos lakosságszám felett, az úgynevezett I. és II. veszélyességi osztályba sorolt településeken közbiztonsági referenst alkalmazzanak. A közbiztonsági referens fő feladata, hogy koordinálja az önkormányzat, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a civil szervezetek munkáját, illetve jó kapcsolatot alakítson ki közöttük. A referens feladata még, hogy közreműködjön a katasztrófák elleni védekezésre történő felkészülési, védekezési és helyreállítási folyamatokban.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Emellett olyan lakosságvédelmi feladatokkal kell foglalkoznia, mint például a rendőrségi és a tűzoltósági beavatkozások során a kitelepítés, visszatelepítés, ezek irányítása és az erről szóló tájékoztatás. Ezzel a polgármester és a közbiztonságért is felelős alpolgármester munkáját segítem.
A kerület közbiztonsági koncepciójának aktualizálása is hozzám tartozik. Ezen felül folyamatosan építem a formális, támogatási szerződésekkel körvonalazott, illetve informális kapcsolatokat a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel, amire minden részről nagy igény van. Az egyik polgárőr egyesület vezetője ki is hangsúlyozta múltkor: az a jó közbiztonsági referens, aki mindenhol ott van. Ennek szellemében igyekszem eljárni.

A vírushelyzetnek köszönhetően Újpestnek is elég sok nehézséggel kell megküzdenie, ez milyen kihívások elé állította önt eddig?

Az emberekkel foglalkozó segítő szervezetek elég bizonytalanok abban, hogy mit tehetnek meg az aktuális szabályozás keretein belül. Nem tudják eldönteni például, hogy egy idősotthonban az egészségügyi ápolás mellé nyújthatják-e a szokásos szépészeti és kényelmi szolgáltatást vagy sem. A hasonló kérdéseknek egytől-egyig utána kell járnom, hiszen a jogszabállyal pontosan körül nem írt szituációkat is meg kell oldani.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

De olyan visszajelzéseket is szép számmal kaptunk, hogy valakik nem tudtak regisztrálni a koronavírus elleni oltásra, mivel nincs internetük, de még nem nyugdíjas korúak, így levelet sem kaptak a kormánytól. Az ő helyzetükre is reagálni kell. De az is kihívás, hogy minden újpesti lakoshoz eljuttassuk a szükséges információkat.

Van olyan célkitűzés, amelyet mindenképp szeretne megvalósítani?

Egy olyan harmonikus és olajozottan működő kapcsolatot szeretnék kialakítani a hivatalos szervekkel és a civil szervezetekkel, ahol gördülékenyen működik a kommunikáció, a partnerek mernek kérni tőlünk és mernek szólni, ha valami probléma van. De az itt élőkkel is egy ilyen viszonyt szeretnék kialakítani: mondják el nyugodtan a saját elképzeléseiket, igényeiket a közbiztonság fejlesztésére.

, , , , , , , ,