Újpest Média

22
dec

„A személyes hitre és törődésre helyezzük a hangsúlyt” – beszélgetés Zámbó András református lelkésszel

Mind a négy gyertya lángja fellobbant az adventi koszorúkon. Ebből az alkalomból Zámbó András református lelkésszel az ünnepi várakozás lényegéről, az adventi időszak megéléséről beszélgettünk, valamint visszatekintettünk az elmúlt hónapokra - mérlegre helyezve a gyülekezet idei tevékenységét. De terveiről is beszélt az Újpest Médiának.
21
dec

Az év leghosszabb éjszakája vár ránk

December 21-én van a téli napforduló, kezdődik a csillagászati tél. Ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka az évben.
20
dec

Száraz rozé pezsgőket vizsgált a Nébih

Az ünnepek népszerű italait, a száraz rozé pezsgőket vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Jogsértő jelölés miatt öt terméknél hatósági eljárást indítottak. Jó hír, hogy az italok élelmiszer-biztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.
20
dec

Kattintásra kész: az okostelefonos fotózás alapjait is megtanulták az újpesti szépkorúak

Okostelefonjuk segítségével megörökíthetik a legszebb karácsonyi pillanatokat azok a szépkorúak, akik részt vettek az Idősügyi Kabinet által szervezett, a digitális jártasság fejlesztését célzó foglalkozássorozaton. Hiszen az okostelefon használata, a fotózás és az üzenetküldés volt az egyik kiemelt témája a hathetes programnak, amely december közepén zárult.  Erről, valamint a jövő évi tervekről is mesélt Belán Beatrix, az Idősügyi Kabinet vezetője az Újpest Médiának.
19
dec

Ünnepi díszben a Gyermekvasút

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományoknak megfelelően feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról.
19
dec

Ünnep csodás ajándékokkal

Advent negyedik vasárnapján gyújtjuk meg az utolsó gyertyát az adventi koszorúkon. A negyedik gyertya Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. Ez a gyertya a szeretet jelképe. Ezúttal Mészáros Kornél, az Újpesti Baptista Gyülekezet lelkésze küldte el gondolatait az Újpest Médiának.
19
dec

Elkezdődött az influenzajárvány

Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban.
19
dec

Januári visszatekintő

Az év vége a lezárás és a számvetés ideje. Ilyenkor megállunk egy pillanatra és értékeljük a magunk mögött hagyott időszakot, számvetést készítünk. Az Újpest Média is ezt tette. Megnéztük, mi minden történt ebben az esztendőben. Bevalljuk, jó érzés volt visszatekinteni az év minden egyes hónapjára és felidézni az emlékezetes és inspiráló pillanatokat, valamint azokat a történéseket, amelyek meghatározták itt, Újpesten a 2025-ös évet. Ebből készítettünk egy válogatást Önöknek: januártól decemberig, hónapról hónapra felidézzük a legérdekesebb eseményekről készült cikkeinket, azokat, amelyek a legtöbb olvasónk tetszését elnyerték.
18
dec

A fény ünnepe

Gyertyagyújtással egybekötött zenés délutánt szervezett az Újpesti Zsidó Hitközség december 17-én délután a fény ünnepe alkalmából. A már hagyományos programon a Klezmerész Együttes muzsikált.
16
dec

Néma segélykiáltás – Ismerd fel a jelet!

Ismerd fel a jelet! címmel kiadvány készült a megelőzés és a tájékoztatás jegyében. A kis füzetből megismerhetjük az egyezményes segítségkérő kézjelet, amely akár életet is menthet, valamint a bántalmazás fajtáit és azt is, hogy hová forduljunk segítségért, ha baj van, vagy azt látjuk, hogy valaki bajban van.