Újpest Média

16
ápr

Prém Margitra emlékeztek Újpesten

Prém Margitra emlékeztek Újpesten, abban a parkban, amely két éve viseli a nevét annak az újpesti származású pedagógusnak, aki a vészkorszak idején a Vörösmarty utcai iskola falai között több száz üldözött izraelita lány életét védte. Embersége és bátorsága ma is példát jelent.
16
ápr

Csernobil 40 címmel nyílt kiállítás a Károlyi Galériában

Megrázó pillanatok, az élet és a halál ábrázolása jellemzi azt a kiállítást, amely Mollo Éva festőművész alkotásaiból és Várai Mihály fotóművész képeiből nyílt a csernobili atomkatasztrófa 40. évfordulója emlékére a Károlyi Galériában. 
16
ápr

Országos cigányréce-számlálás indul

Pénteken indul az országos cigányréce-számlálás! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vízimadár-védelmi Szakosztálya április 17. és 20. között immár ötödik alkalommal szervezi meg a felmérést, melynek célja, hogy a szakemberek a vizes élőhelyek egyidejű vizsgálatával pontosabb képet kapjanak arról, hogyan alakul évről évre a hazánkon átvonuló cigányrécék száma.
15
ápr

Újpest Önkormányzata: a kertváros nyugalmának védelme a cél

A MOL-csoport határozott szándéka továbbra is az, hogy megépüljön az Újpest FC új stadionja. Ezt Ratatics Péter, a klub elnöke közölte. A Fóti útra tervezett stadionberuházás jelenleg környezetvédelmi hatósági eljárás alatt áll, amelynek részeként közmeghallgatásra is sor kerül. Ehhez a Pest Vármegyei Kormányhivatal április 20-ig várja a lakossági észrevételeket és véleményeket. Újpest Önkormányzata - ügyfélként eljárva - a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság jóváhagyását követően már megküldte álláspontját. Ebben hangsúlyozzák, hogy a kertváros nyugalmát védő intézkedéseket kötelező érvényű feltételekként kell rögzíteni mind a további engedélyezési és megvalósítási folyamatok során, mind a településrendezési szerződésben.
15
ápr

Pszt! Jön a meghallgatás

Pénteken hangszerekkel ismerkedő nyílt napot, jövő hét kedden és szerdán pedig felvételit tart az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Általános iskolás kortól várják a jelentkezőket, izgulni nem kell.
14
ápr

Újpest nem támogatja a kiemelt kormányzati beruházásokat a Népszigeten és az Árpád úton sem

Újpest Önkormányzata elfogadhatatlannak tartja a „Népsziget-ingatlancsoport” kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánítását, mivel álláspontja szerint a mintegy 3000 lakás megépítését célzó fejlesztés szakmailag nem kellően megalapozott és településrendezési szempontból sem indokolt. Az önkormányzat véleményét elküldte az Építési és Közlekedési Minisztérium részére.
14
ápr

Ma a könyvtárosokat ünnepeljük

Április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ezen a napon ünnepeljük mindazt, amit a könyvtárak adnak: tudást, nyitottságot és közösséget.
14
ápr

Sok volt a gyorshajtó a fővárosban, országos akció indult

Csaknem kétezer gyorshajtót rögzítettek a Budapesten telepített trafiboxok márciusban. A legtöbb szabálysértést a II. kerületben mérték, ahol 641-en lépték túl a megengedett sebességet, de a VI. kerületben is közel ötszáz autóst kaptak gyorshajtáson. A héten pedig országszerte fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a közlekedők. A cél a gyorshajtók kiszűrése.
13
ápr

Készül a diák.skicc új száma

Az Újpesti Ifjúsági Szervezet már javában dolgozik a diák.skicc következő lapszámán. A fiataloknak, fiatalokról szóló újság második száma várhatóan június elején jelenik meg, és kizárólag digitális formában lesz elérhető. Az első lapszám, ami február elejére készült el, még nyomtatott formában is megjelent, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok az online tartalmakat részesítik előnyben. Erről, valamint a közelmúlt eseményeiről és a szervezet jövőbeli terveiről Vákics Konrád, az ISZ elnöke beszélt az Újpest Médiának.
13
ápr

Kellemes tavaszi idő lesz a héten

Kellemes tavaszi idő várható: a hét elején ugyan még nedves, párás levegő érkezik, de ezzel együtt enyhülés kezdődik. Az éjszakák fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés hatására 20 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.