Újpest Média

20
jan

Számtalan élmény helyszíne volt az Újpesti Jégpálya

Több ezer korcsolyázó gyermek és felnőtt, számtalan színes és érdekes program – röviden így lehetne értékelni az Újpesti Jégpálya 35 napját. A Szent István téri korcsolyapálya több mint 400 négyzetméternyi összefüggő jégfelülete, közlekedőfolyosóval kiegészítve, egészen január 4-ig várta a korizókat. És idén sem lesz advent jégpálya nélkül.
20
jan

Kezdődik a telelő fülesbaglyok megfigyelése

Pénteken indul és vasárnapig tart az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése, amelyhez a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Óvodák és iskolák részvételére is számítanak.
19
jan

Cinkegolyó és popsitepsi

Madáretetésen jártak az Aranyalma ovisai a Farkaserdőben. Nemcsak eleséget vittek, egy madáretetőt is megépítettek. Sok gyerek életében...
19
jan

Táncosokat csiszoló közösség

Ha valaki suhol, akkor tulajdonképpen csiszol és fényesít.  Ez a célja a 14 évvel ezelőtt megalakult Suholó néptánccsoportnak, és ezért választották annak idejét ezt szép a nevet. Úgy tűnik, jó úton járnak, ezt mutatja a sok-sok kiváló eredmény. Erről, valamint legfontosabb terveikről is beszélgettünk Zákányi Melinda néptáncpedagógussal, a csoport vezetőjével, aki úgy fogalmazott, hogy a tánc szinte születésétől kezdve jelen van az életében, és ebben a csapatban került igazán a helyére.  
19
jan

Akár mínusz 21 fok is lehet éjszaka

Folytatódik a hideg, télies idő. A hét elején napos és tartósan borult, ködös tájak egyaránt előfordulhatnak, és a derült éjszakákon akár mínusz 21 fok is lehet. A hét második felében enged szorításából a fagy és számítani lehet vegyes halmazállapotú csapadékra is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
18
jan

Aranyikrek

Az UTE kétszeres világbajnok tekvandósát, Márton Luanát választották idén a 2025-ös év női sportolójának. A legjobb három között ott volt az olimpiai bajnok testvér, Viviana is.
18
jan

Ma van a hóemberek világnapja

Január 18-án ünnepeljük a hóemberek világnapját. A dátum egy szimbólum, hiszen a 8-as két hógömbből álló hóembert is jelképezhet, az egyes pedig kezében a seprű.
16
jan

Januárban is irány az piac!

A január kicsit álmos hónap – így tartják a kereskedők. Az ünnepek után ugyanis az emberek nehezebben nyitják ki a pénztárcájukat. Ám aki gazdag gyümölcs- és zöldségválasztékra vágyik, az biztos, hogy ilyenkor is ellátogat az Újpesti Piac és Vásárcsarnokba, ahol megtalálhat mindent, amit szeretne, s ahol az árusok szívesen válaszolnak a vevők minden kérdésére. Például arra, hogy van-e mag a mandarinban, édes-e a narancs, és arra is, hogy melyik paprikát érdemes választani, ha édesre vágyunk.
16
jan

Digitálisan egyre magabiztosabban – folytatódik a foglalkozássorozat, haladó csoport is indul

Január végén folytatódik az idősek digitális kompetenciafejlesztését szolgáló foglalkozássorozat az Idősügyi Kabinet szervezésében. Azok, akik korábban részt vettek ezeken a felkészítő programokon, már sokkal magabiztosabban használják okostelefonjukat, üzeneteket küldenek, sőt, még fotókat is készítenek. A legutóbbi foglalkozássorozat múlt év decemberében zárult, és a nagy érdeklődés miatt most folytatódik. Indul a negyedik turnus. Első körben igényfelmérő beszélgetésre várják az érdeklődőket.
16
jan

Fiatalok a fiatalokért

Újpest is képviselteti magát a Fővárosi Diákközgyűlésben, melynek egyelőre 15 tagja van. Mindannyian átvették megbízólevelüket, így az újpesti Vákics Konrád is, aki az Újpest Média kérdésére válaszolva azt mondta, ahogyan városunk Ifjúsági Szervezetének elnökeként, úgy a diákközgyűlés tagjaként is a diákokért fogja hallatni a hangját.