Az újpestiek is dönthetnek az Aquincumi híd sorsáról

  •  
  •  
  •  

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Önkormányzat megbízásából részletes megvalósíthatósági tanulmányt készíttet az Aquincumi hídról, ami segít eldönteni, hogy szükséges-e egy új híd megépítése Óbuda és Újpest között, és ha igen, milyen kialakítással és kapcsolódó úthálózattal. A lakossági észrevételeket 2022. június 8-ig várják, a társaság honlapján közzétett kérdőíven keresztül.

Évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi Duna-híd építése Aquincumnál a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat a folyó két partja között, ugyanakkor gépjárművel és helyi közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni a Duna átellenes partján lévő területeket. Egy új híd rövidebb, gyorsabb utazásokat tenne lehetővé Budapest északi területei között, illetve segítené az egykori ipari-vasúti barnamezős területek fejlesztését – áll a BKK közleményében.

A 2021 májusában folytatott társadalmi egyeztetés alapján a Budapesten közlekedők is formálták a tervezés menetét:

  • A lakosság mérsékelt autóforgalmat és közösségi közlekedési kapcsolattal bíró hidat tart kedvezőnek.
  • A megkérdezettek elsődlegesen az autópálya jellegű híd építésétől tartanak, és igénylik a zöldfelületek megőrzését, fejlesztését, elvárják a lakóterületek P+R jellegű használatának megakadályozását.
  • A válaszolók azt szeretnék, hogy alacsony maradjon az autóforgalom és ne növekedjen a zaj és légszennyezettség.

A társadalmi egyeztetés alapján a BKK elvetette azokat a változatokat, amelyek az autópálya jellegű, nagy autóforgalmú híddal és utakkal számoltak, környezetvédelmi szempontból nem támogathatók, régészeti területet sértenének, nem illeszkednek a város hosszú távú fejlesztési céljaihoz és túlzottan költségesek.

Egy korábbi látványterv

A BKK számít a Budapesten közlekedők véleményére a tervezés következő fázisában is, ezért arra kéri a budapestieket, hogy most újra mondják el véleményüket, ezúttal az új híd és a kapcsolódó úthálózat változataival kapcsolatban.

A tervező öt különböző verziót készített el a lehetséges kialakításokról, amelyek más és más funkciót és műszaki megoldásokat jelentenek a híd és a kapcsolódó úthálózat esetében.

A BKK azt várja, hogy az alternatívákra vonatkozó kérdőív segítségével az újpestiek is mondják el, milyen szempontok szerint szülessen döntés a híd jövőjéről.

 

Az észrevételeket 2022. június 8-ig várják a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen, ahol az érdeklődők megismerhetik a vizsgált változatok hatásait, előnyeit és hátrányait. A további részletes vizsgálatra kiválasztott változatról a kérdőívet kitöltők véleménye alapján, az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve születik döntés – zárul a társaság közleménye.

, , , , , ,