•  
  •  
  •  

Immár hagyomány, hogy az Újpest-Árpád Lions Club gyermekrajzpályázattal készül az őszre. November 8-tól az Ifjúsági Házban tekinthetők meg az alkotások.

Az Újpesti Kulturális Központ idén tizenegyedik alkalommal ad helyet az Újpest-Árpád Lions Club és a város önkormányzata által közösen meghirdetett rajzkiállításnak. Az „Ami összeköt” címre keresztelt tárlaton a zsűrizésen átesett békeposztereket tekinthetik meg az érdeklődők, amelyeket a mindennapjainkat megváltoztató, eddig nem tapasztalt világjárvány kihívásai, és az ezekre érkező megoldások ihlettek.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

“A mindennapi küzdelmek mellett ne feledjünk el törődni egymással, családdal, barátokkal, a közösségeinkkel, embertársainkkal szerte a világon, ünnepeljük, ami összeköt minket.”

– szólt a rajzverseny felhívásának fő üzenete.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A kiállítást november 8-án, 17 órakor Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester nyitotta meg.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A beérkezett pályaművek közül a zsűri Dobos Nikolett, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos tanulója munkáját találta a legjobbnak.

Dobos Nikolett rajza

A második helyet Kovács Anna, az Újpesti Halassy Olivér Általános Iskola 8. osztályos tanulója érdemelte ki.

Kovács Anna pályaműve

Vizsy Botond, a Károlyi gimi 6. osztályos tanulója végzett a harmadik helyen.

Vizsy Botond munkája

Különdíjban részesült Horváth Tőkés Ádám, 7. osztályos tanuló, aki szintén a Károlyi növendéke.

Horváth Tőkés Ádám pályaműve

Intézményi szinten a Károlyi gimnázium nyerte a “Legaktívabb Iskola” különdíjat.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A rajzpályázatra összesen 31 pályamű érkezett, négy darab iskolából.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A rendezvényt az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek fellépése tette még élménydúsabbá.

Az érdeklődők november 21-ig, hétköznapokon 8-tól 20 óráig, hétvégén pedig az intézmény egyéb rendezvényeitől függően tekinthetik meg a tárlatot.

, , , , , , , , , , , , , , , , ,