, , , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

November 17-én ünnepeljük Pest és Buda egyesülésének évfordulóját, ennek alkalmából a Fővárosi Önkormányzat minden évben ezen a napon adja át a budapesti díszpolgári kitüntetéseket és több fővárosi díjat azoknak, akik életművükkel, teljesítményükkel vagy kulturális, közéleti tevékenységükkel a budapestiek és a főváros érdekeit szolgálták. Idén az Újvárosháza üléstermében tartott díszünnepségen több újpesti is rangos kitüntetésben részesült.

„Budapest születésnapján emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy Budapest kivételes európai főváros, amelyet nem az uralkodói hatalom teremtett meg, hanem annak ellenére jött létre”

– fogalmazott köszöntőjében Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint ebből az a három egyszerű igazság következik:

  • senki sem dönthet a budapestiekről a budapestiek nélkül;
  • senki sem veheti el a budapestiektől, ami a budapestieké és
  • senki sem veheti el Budapest jövőjét.

Karácsony szerint régen a városok falakkal vették körül magukat, hogy megvédjék magukat és az elveiket, ma viszont a hazugság falainak lebontásával kell megvédeni a városainkat.

Karácsony Gergely (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

„Akik ebben a kulturális, művészeti és tudományos közegben tudnak újat, friss gondolatokat, tények helyett igazat mondani, azok valóban nagyon sokat tesznek Budapestért, és mindannyian kiváló szakemberek, sportolók, művészek és emberek”

– fogalmazott a főpolgármester, aki szerint Budapestnek még sosem volt ekkora szüksége elhivatott, őszinte, sokoldalú a tudásukat a város érdekében használó emberekre, akiknek a munkája erőssé teszi a várost, szakértelmük és munkájuk pedig pajzsot emel minden ártó szándékkal szemben.

Egy életmű elismerése

Budapest új díszpolgárainak sorában az elsők között említették Keleti Ágnest, a nemzet sportolóját, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatának kitüntetettjét, ötszörös olimpiai bajnok tornászt, aki

„a tornasportban nyújtott egyedülálló teljesítményéért, oktatói és edzői tevékenységéért, töretlen lendülete, kivételes életműve elismeréséért” kapta a megtisztelő díjat.

Keleti Ágnes – Az idős olimpikon nem tudott részt venni a ceremónián (Fotó: Németh Péter)

Az idős olimpikon nevében a díjat Oláh Katalin filmrendező, producer, illetve Róth Tamás sajtótitkár vették át.

Keleti Ágnes mellett Budapest díszpolgárává választották többek között Bodrogi Gyula színészt, Ráday Mihály operatőrt, Tandori Dezső írót, Iványi Gábor metodista lelkészt, illetve Novák Ferenc koreográfus-rendezőt.

Kitüntették a hős rendőröket

Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjat vehetett át Lingvai Péter rendőr őrmester, a IV. kerületi rendőrkapitányság járőrparancsnoka, aki

“Újpest lakossága érdekében élete és testi épsége kockáztatásával végrehajtott intézkedésével”

2020. december 24-én lépett fel egy kábítószer hatása alatt álló férfival szemben, aki életveszélyesen megsebesítette késével.

Lingvai Péter (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Ugyancsak kitüntették Szarvas Erika rendőr őrmester, járőrvezetőt, aki „hősies intézkedésével” megmentette súlyosan megsebesített járőrtársa életét.

Szarvas Erika (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A dicsőség hullámain

Doma Gergő (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Doma Gergő sportmenedzser, az Újpesti Torna Egylet kajak-kenu szakosztályának vezetője, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökségi tagja

“sportpályafutása során elért eredményeiért, sikeres sportvezetői munkájáért, az utánpótlás-nevelésben játszott nélkülözhetetlen szerepéért”

vehette át a Papp László Budapest-sportdíjat.

Doma Gergő, Lingvai Péter, Szarvas Erika és Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Az ünnepségen részt vett Déri Tibor, Újpest polgármestere is.