•  
  •  
  •  

A szurkolók szeretete, a remek közösség volt az a két legfontosabb tényező, ami miatt Sikorcin Ladislav mindig szívesen fog emlékezni a Megyeri úti éveire. A nyáron visszavonult jégkorongozónak vasárnap rendeztek a szurkolók búcsúebédet, ahol megköszönhették neki a sok éves szolgálatot lila-fehérben.

Siki az évek alatt az öltöző vezére lett, sokan miatta jártak ki a meccsekre. De bármekkora harcos volt, meghatódott a tiszteletére rendezett találkozón. Lapunknak úgy fogalmazott:

“Éppen az ilyen események voltak azok, amelyek miatt akkor is otthon érezte magát Újpesten, ha éppen más klubban szerepelt.”

Mert persze nem Újpest volt karrierje egyetlen állomása, játszott Csíkszeredán és Székesfehérváron is; természetesen mindenhol épp úgy alapembernek számított, mint nálunk, a Megyeri úton.

“Nemcsak az újpesti, hanem az egész magyar jégkorongélet hálás lehet neki mindenért”

– ezt már Ancsin János, az UTE szakmai igazgatója fogalmazta meg.

“19 évesen került a Megyeri útra, aztán később elvitte az élet máshová. De visszatért, és ekkor sem volt könnyű megtartani, hiszen közben gyermeke született, nem volt neki könnyű a családjától külön. De így is megtette, amit meg kellett tennie. Sokszoros válogatott is volt és nagyon szeretett itt játszani”

– mondta Ancsin.

Sikitől a klub is elköszönt a vasárnapi, MAC HKB Újbuda elleni meccset megelőzően. S ha már ünnepi esemény, a csapat is újra kitett magáért: hosszabbításban le is győzte az újbudaiakat. De erről az estéről évek múltán is mindenki arra fog emlékezni, hogyan éltette Sikorcin Ladislavot több száz ember.

, , , ,