Fazekas László: Felállok a tolószékből

  •  
  •  
  •  

Egyre jobban érzi magát az olimpiai bajnok, az Újpesti Dózsa ezüstcipős labdarúgója, aki a napokban ünnepelte 75. születésnapját. Fazekas László már könnyebben mozog, alig várja, hogy találkozhasson unokáival és együtt (is) megünnepeljék a nagypapa szülinapját.

Amint azt korábban megírtuk, állandó fájdalommal küzd az egykori ünnepelt labdarúgó, Fazekas László. Az újpestiek egyik nagy kedvence Belgiumban él, de a Covid-járvány miatt már hosszabb ideje feleségével a spanyolországi Marbellára „menekült”, a család nyaralójában bújnak meg a vírus elől.

– Pár nappal ezelőtt tényleg azt nyilatkoztam, hogy nem ilyen születésnapra gondoltam – mondta a Borsnak Fazekas László. – Állandó fájdalom gyötört, alig tudtam segítség, a feleségem nélkül megmozdulni. Nem is volt kedvem az ünnepléshez, pedig a hetvenötödiket illett volna, még a kedvenc vendéglőnkbe sem hagytam eltolni magam. Sajnos még a legjobb barátom sem jött el, mert Dunai Anti is fél a fertőzéstől, csak távfülhúzásban részesített a nagy napon.

Fazekas László október 15-én töltötte be a hetvenötödik életévét, azóta viszont, saját elmondása szerint, nagyot változott a világ. A gyógykezelés hatására egyre jobban érzi magát, csillapodik a fájdalma, közérzete javul, ahogy mondta, visszatért az életkedve.

Fazekas László

– Már alig várom, hogy lányaim és az unokám is megérkezzenek hozzánk Belgiumból – folytatta feldobódva. – Vágyom arra, hogy végre együtt lehessünk, hiszen, bár nem nagy a távolság repülővel Belgium és Spanyolország között, de így is régen találkozhattam velük. Jó lesz már végre egy kicsit unokázni, hiszen, ki tudja, mikor láthatom ismét őket. Jókat fogunk diskurálni, eszegetni, koccintunk is minden bizonnyal. Persze sétálgatni is fogunk egy keveset, mert ki kell szállnom a kerekesszékből.

Fazekas László boldogan várja a fiatalokat, és amint azt lapunknak elmondta, egy szót sem ejt majd fociról. De, lapunknak elmondta, hogy egészségének cseppet sem tesz jót az újpestiek szereplése a magyar bajnokságban.

– Hiába mondom Dunai Antinak, hogy csak akkor hívjon fel a meccsek után, ha győznek a lilák. Soha nem teljesíti a kérésem, minden meccs után tárcsázza a számomat. Így tudok minden zakóról, a legutóbbiról is. Bevallom, szégyen és elfogadhatatlan, amit az Újpest művel a pályán.

Gergely Gábor

, , , , ,