, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Évekkel ezelőtt indult el az a kezdeményezés a Homoktövis Általános Iskolában, amely számos gyereknek segít elmélyedni az informatika legkülönbözőbb alkalmazási területeiben. Egy kis csoport már önállóan folytatja az ott kezdett munkát, és nem eredménytelenül. Meglátogattunk egy robotika szakkört.

A Tövis Robotika Műhely Káposztásmegyeren, egy családi ház garázsában működik – rögtön fel is vetjük, hogy a világ jelenleg vezető tech cégei is garázsokból indultak, amit az egyik patronáló szülő szerény mosollyal fogad.

“Most indult az új versenyévad, a járványhelyzet sajnos a versenyzésnek is betett. A versenyre készülve építjük most a robotot, Phyton-programozással adunk nekik parancsokat, és a teljesítményt a versenybírók pontozzák. Mindig csak utólag derül ki, hogy milyen szempontok alapján, ez azt eredményezi, hogy mindenki mással tud készülni”

– mondja Faragó Attila.

Közben az egyik versenyre készülő ifjú mérnökpalánta, Kiss Bálint keze egy percre sem áll meg: mindig hozzátesz vagy elvesz valamit, átépít, befejez vagy újrakezd. Mindennek tökéletesnek kell lenni, szombaton döntőre készül.

“Ötödikes lehettem, amikor a robotika elkezdett érdekelni”

– mondja a versenyző.

“Amerikában másodikok lettünk, ami adott egy nagy lökést az egésznek. A Phyton-programozás ma az egyik legegyszerűbb nyelv, rengetegen használják, én is nagyon kedvelem”

– teszi hozzá Bálint.

Ha a munkamorált nézzük, akkor a műhelynek nemcsak fényes múltja, hanem jelene és jövője is van. Ez a szabadidős szakkör olyan tudással vértezi fel a gyerekeket, amely az egyik legkeresettebb ma a világon. Szurkoljunk nekik együtt azért, hogy Újpest hírnevét ezzel is tovább öregbítsék!

A Homoktövis Általános Iskola robotika klubja is elnyerte a MOL támogatását