•  
  •  
  •  

Idén is megrendezi a tavaszi Sportpartit az újpesti önkormányzat. Ez az éppen 15 éves rendezvény az idei év első, igazán mozgalmas szabadtéri közösségi eseménye, amelyen mindenki levezetheti a járványidőszak és a téli bezártság okozta feszültséget. A programokról Bedő Kata alpolgármestert kérdezte az Újpesti Napló.

A Sportpartit 2007 óta évente kétszer, áprilisban és októberben rendezi meg az önkormányzat – mondta el a kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester, aki hozzátette: továbbra is színesebbé szeretnénk tenni Újpest sportéletét. A Sportparti egyike azoknak a közösségépítő rendezvényeknek, amelyekből szerencsére amúgy sincs hiány a kerület életében.

Bedő Kata azt is kiemelte, hogy különlegesen jelentős a mostani Sportparti.

„Most nemcsak a kiváló időnek örülhetünk, és mozoghatunk a szabadban, hanem a járványhelyzet enyhülésével végre újra társaságba mehetünk, és kicsit lerázhatjuk magunkról az elmúlt évek bezártságát és a védőintézkedések merevségét. Erre legelőször április 23-án lesz lehetősége az újpestieknek.”

Az idén 15 éves Sportparti állandó programjait – a kispályás labdarúgást, a sport- és ügyességi feladatokból álló tízpróbát és a főzőversenyt – mindenki ismerheti. Sokan barátságot kötöttek már a falmászással, a buborékfocival, a pingponggal is. Nagyon népszerű továbbá a csocsó, a tollaslabda, a teqsportok, vagy az airsoft lőtér. De megszerették már az evezős ergométert és a trambulint is. A kisgyerekek kézműves foglalkozásokon és a lufibohóccal játszva próbálhatják ki a kreativitásukat, vagy a gyerekjátszóban mókázhatnak.

Azt is megszokhattuk, hogy minden évnek megvan a maga karaktere, a csak rá jellemző kiegészítő programja, legyen az floorball, vagy valamilyen sportági, esetleg táncbemutató. Idén népi játékokban, dartsban és futásban próbálhatják ki magukat az érdeklődők, sőt állapotfelméréseken is részt vehetnek azok, akik ellátogatnak a Bánka Kristóf Sportközpontba Újpesten, a Fiumei út 2-be.

Székelykáposzta lesz idén a főzőverseny megmérettetése. Újdonság, hogy immár online is jelentkezhetnek a résztvevők az ízek csatájára, ahogy kispályás focira is. Az ehhez szükséges link a Sportos Újpest Facebook-oldalon található meg. A nevezési útmutató és a részletes programajánló az esemény hirdetésében olvasható.

, , , , , ,