Hamarosan kész az új mozgásszervi centrum az SZTK-ban

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Hamarosan befejeződik az Újpesti Szakrendelő hetedik emeletének fejlesztése, ahol egy korszerű, a mai igényeknek mindenben megfelelő mozgásszervi centrumot alakítunk ki. Az új centrum már májusban fogadhatja a gyógyulni vágyó újpestieket – tudtuk meg Trippon Norbert alpolgármestertől.

Az Egészséges Budapest Program második ütemében mintegy 1045 négyzetméteren újul meg a szakrendelő teljes hetedik és harmadik emelete, illetve az első emelet egy része.

A hetedik emeleten a fizioterápia és elektroterápia számára alkalmas nagyobb kezelőhelyiség, a masszázs- és mágnesterápia számára két kisebb helyiség, míg a mozgásszervi terápia számára három tornaterem és kiszolgáló helyiségei (WC-k, öltözők stb.) kerülnek kialakításra.

A harmadik emeleten a tüdőgyógyászat számára hoznak létre több, kisebb alapterületű helyiséget. Az első emeleten pedig az igazgatási részt korszerűsítik, laminált padló és a belső nyílászárók cseréje, valamint festés történik majd.

“Az utóbbi években már számos jelentős fejlesztés valósult meg az SZTK-ban. Klimatizáltuk a szakrendelő épületét, összesen 192 klímaberendezést szereltünk be. Tavaly pedig új kazánokra cseréltük a régi elavult berendezéseket, melyek nagyságrendileg 15 százalékkal hatékonyabbak, mint az elődjeik. És szintén tavaly korszerűsítettük az intézmény teljes világítását is. A hagyományos izzókat modern LED-fénycsövekre cseréltük, melyek sokkal kevesebbet fogyasztanak, így komoly anyagi megtakarítást érhetünk el velük az áramfogyasztásban”

– teszi hozzá Trippon Norbert alpolgármester.

A harmadik és első emelet fejlesztése júniusra készül el. Mindeközben pedig már zajlik az Egészséges Budapest Program következő állomása, amelynek keretében a megítélt 528,7 millió forintból megújulhat a Nyár utcai Mentálhigiénés Gondozó, és fejlesztésre kerül többek között az SZTK teljes informatikai rendszere is. A hetedik emeleti munkálatokat megtekintette Déri Tibor polgármester és Varju László országgyűlési képviselő is.