7
júl

Már csak pár nap maradt!  Szerdáig módosítható a felvételiben megjelölt szakok sorrendje

A felsőoktatásba jelentkezők július 10-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat, és módosíthatják - egyetlen alkalommal - a szakok sorrendjét az E-felvételiben. Az Oktatási Hivatal a határidőre és a teendőkre hívta fel a figyelmet. 
7
júl

Nyári terepséták Újpesten

A Farkaserdő élővilágával ismerkedhettek meg azok, akik részt vettek a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont által meghirdetett Nyári terepséták első programján. A július 3-i kirándulásra újpesti családok és táborozó gyerekek jelentkeztek. A terepséták júliusban csütörtökönként várják a lelkes természetbúvárokat. A következő július 10-én lesz.
6
júl

Lehűlés érkezik

Három nap alatt az ország döntő részén 10 fokkal eshet vissza a hőmérséklet – erre hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
6
júl

Eltűnt macskák és megmentett lelkek – Újpest példát mutat az állatvédelemben

Egy belvárosi eset nemrég sokkolta az állatvédők közösségét: a befogott kóbor macskák egyszerűen nyomtalanul eltűntek. Nem kell különösebb képzelőerő, hogy sejtsük, mi is történhetett ezután a szerencsétlen állatokkal.
5
júl

76 körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök

Körözöttek, börtön elől bujkálók felkutatására fókuszáltak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai egy kéthetes, összehangolt akcióban. 76 körözött személyt fogtak el.
5
júl

Szúnyogirtás Újpesten – Fontos tudnivalók mindenkinek

Nem hagyjuk, hogy a szúnyogok elrontsák a nyarat!  Júliusban célzott szúnyogirtást végeznek Újpesten, hogy a szabadtéri programok újra gondtalanok lehessenek. Kérjük, figyeljenek a dátumokra és a legfontosabb teendőkre!
4
júl

Élménydús kalandok várják az újpesti gyerekeket a Rózsa Klub szervezésében

A nyári szünetben sem maradnak program nélkül az újpesti gyerekek – a Rózsa Klub idén júliusban is változatos, ingyenesen látogatható kirándulásokat és programokat kínál a helyi iskolásoknak.
4
júl

Újpesti piaci körkép

A nyár derekán igazi bőség fogadja a vásárlót az Újpesti Piacon. A standokon sorakozó friss gyümölcsök és ropogós zöldségek szinte mindenkit kísértésbe ejtenek, legyen szó hétköznapi főzésről vagy ünnepi lakomáról.
3
júl

Frissítő megoldások a nyári melegben: itatók az újpesti utcákon

Újpesten a nyári kánikula közepette egyre többen gondolnak a szabadban élő és itt sétáltatott állatokra és madarak, kutyák, kisállatok számára helyeznek ki itatókat. Fontos azonban, hogy mindez a jogszabályok betartásával történjen, és a kihelyezett víz valóban hasznosan szolgálja az állatokat, miközben a környezet tisztasága is megőrződik. A kérdéskörrel kapcsolatosan Pataki Gáborral, az Újpesti Állatmentő Liga elnökével, valamint az Újpesti Önkormányzati Rendészet vezetőjével, Mohai Zoltánnal beszélgettünk.
3
júl

Újpest példát mutat – állatbarát szemlélet az óvodai nevelésben

Több újpesti óvoda és iskola is rangos elismerésben részesült, mivel a felelős állattartást játékos- és élményalapú programokon keresztül építették be a gyermekek nevelésébe. A témával kapcsolatban Váginé Bonifert Diánával, az Újpesti Virág Óvoda óvodapedagógusával beszélgettünk, akit idén Állatbarát Nagykövetté választottak.