16
okt

A listavezető Puskás Akadémiát fogadja szombaton az Újpest FC

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a listavezető Puskás Akadémiát fogadja az Újpest FC. A lila-fehérek közel egy hónap után térnek vissza a Szusza Ferenc Stadionba, ahol szombat este újra a hazai közönség előtt léphetnek pályára.
15
okt

Együtt futottak – elismerés az újpesti óvodáknak és iskoláknak

A Városházán vehették át elismeréseiket azok az újpesti oktatási intézmények, amelyek létszámukhoz képest a legtöbb résztvevőt - gyereket, szülőt, pedagógust - mozgatták meg idén a tavaszi és őszi Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztiválon.
12
okt

1-1-es döntetlent játszott az Újpest és a Honvéd

A Kispest-Honvéd és az Újpest FC találkozójának első hetven perce kevés izgalmat hozott, ezt követően azonban gyors gólváltás következett. A hajrában a lila-fehérek komoly nyomás alá helyezték a hazaiakat, ám fölényüket már nem tudták újabb találatra váltani, így végül Újpest FC 1-1-es döntetlent játszott a Kispest-Honvéd FC otthonában, a labdarúgó NB I. 9. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
9
okt

Megőrizte százszázalékos hazai teljesítményét az Újpest, megtört a Veszprém veretlensége

Október 8-án, csütörtökön este az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Veszprémet látta vendégül az UTE Röplabdacsarnokban a címvédő Újpest FC. A lila-fehérek óriási küzdelemben 4-2-re győztek az éllovassal szemben, ezzel egyrészt megtörték a veszprémiek hibátlan mérlegét, másrészt megőrizték a hazai pályán százszázalékos teljesítményüket.
6
okt

Döntetlennel hangolt a bajnoki folytatásra az Újpest

A válogatott szünetet kihasználva a másodosztályú Videoton FC Fehérvár otthonában lépett pályára felkészülési mérkőzésen az Újpest FC a hétvége során, ahol 1-1-es döntetlent játszott.
6
okt

Sportösszefoglaló

Mozgalmas és eredményes hetet tudhatnak maguk mögött az újpesti sportolók és csapatok. A labdarúgók döntetlent játszottak felkészülési mérkőzésen, a futsalosok háromgólos hátrányból fordítottak, az UTE jégkorongcsapata pedig magabiztos győzelmet aratott. Eközben a karate, a triatlon és a sportlövészet képviselői is figyelemre méltó eredményeket értek el.
2
okt

Háromgólos hátrányból harcolta ki a győzelmet az Újpest

Az újpesti címvédő futsalcsapat hazai pályán háromgólos hátrányból fordított és 4–3-ra győzött a nyírbátori csapat ellen, megőrizve ezzel a százszázalékos hazai mérlegét.
30
szept

Őrzi veretlenségét az újpesti futsalcsapat

A címvédő Újpest FC szezonbeli harmadik hazai mérkőzését is megnyerte, a Magyar Futsal Akadémia ellen a futsal NB I. alapszakaszának hatodik fordulójában 6–2-re győzött.
28
szept

Parkolási lehetőségek az Őszi Sportpartin

Október 3-án rendezik meg az Őszi Sportpartit az UTE Bánka Kristóf Sportközpontban, ezért a szervezők a gépjárművel érkezőket arra kérik, hogy a parkolási lehetőségekre és a közlekedési szabályokra fokozottan figyeljenek. A rendezvény idején kizárólag a Fiumei út páros oldalán, az úttest egyik oldalán lehet majd parkolni.
28
szept

Sportösszefoglaló

A hétvégén rendezték meg városunkban a Futó- és Kerékpáros Fesztivált, Márton Luana aranyérmet szerzett, valamint a Karate Európa-bajnokságon figyelemre méltó eredmények születtek. Az U13-as labdarúgócsapat kiváló formában van, és a jégkorong csapat is izgalmas mérkőzéseket játszott Erdélyben. Sportösszefoglalónkban az elmúlt hét fontosabb újpesti sporteseményeiből válogattunk.