31
okt

Mindenszentek időszakában

A mindenszentek - halottak napja időszakában az emberek gondolatai – érthető módon – egyre többször térnek vissza elhunyt szeretteik emlékéhez. Ilyenkor a fővárosi temetők forgalma is megnövekszik, mivel a családok ebben az időszakban – amikor csak tehetik – kilátogatnak ott nyugvó elhunytjaik sírját ápolni, egy kicsit rendbe hozni, rájuk emlékezni. Az ünnepet megelőzően a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. BTI Temetkezési divíziója és a kerületi önkormányzatok közös temetőbejárásokat szerveztek, melynek során együtt mérték fel a sírkertek állapotát, küllemét és egyeztek meg a tennivalókban a folyamatos együttműködés jegyében. Minderről Harsányi Andrea, a Temetkezési Divízió főigazgatója beszélt az Újpest Médiának.
31
okt

Az ünnepi hétvégén is a megszokott napon és időben lesz a hulladékszállítás Budapesten

Mindenszentek és a halottak napja időszakában is a már megszokott napon és időben szállítják el a kommunális hulladékot a fővárosban – derül ki a MOHU BUDAPEST Zrt. tájékoztatásából.
31
okt

Márton-napi lámpás vonulás Újpesten

Ismét megrendezik Újpesten az immáron hagyománnyá vált Márton-napi lámpás felvonulást 2025. november 7-én. A gyülekező 16:00 és 16:30 között lesz a Károlyi-szobornál, a Városháza mellett.
30
okt

Közösségben gondolkodnak- újpesti szakemberek a fejlődés élvonalában

Október 29-én a Budapesti Népművelők Egyesülete harmadik alkalommal rendezte meg szakmabörzéjét, amely a fővárosi közművelődési szakemberek egyik legfontosabb éves találkozója. Az eseményen ezúttal is részt vettek az Újpesti Kulturális Központ munkatársai: Erdei Adrienn, Heim Veronika és Pacziga Linda kulturális szervezők képviselték városunkat.
30
okt

Megemlékezés és gyertyagyújtás az újpesti katonahősök emléke előtt

Az immár hagyományosnak mondható megemlékezésre 2025. október 29-én, szerdán 15 órakor került sor a Megyeri temetőben, az Újpesti Városvédő Egyesület és az Újpesti Helytörténeti Alapítvány szervezésében.
30
okt

Édes élet cukor nélkül? Lehetséges!

Sokakban felmerül a kérdés: lehet-e teljes, örömteli életet élni cukor nélkül? Az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda szerint a válasz egyértelműen igen! Ehhez pedig most szakértő segítséget is kínálnak.
30
okt

Gondoskodó önkormányzat – idén is Újpesti Megbecsülés Program

Az Újpesti Megbecsülés Program idén is folytatódik. Dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere bejelentette: november 3-án indul a vásárlási utalványok osztása az újpesti nyugdíjasok számára. A jogosultak 6000 forint értékű utalványt vehetnek át az öt kijelölt osztópont egyikén november 3. és 11. között.
30
okt

Lakossági riasztórendszer hangpróbája Újpesten

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának intézkedése alapján 2025. november 3-án, hétfőn 11:00 órakor kerül sor a Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer (MoLaRi) hangpróbájára Újpesten.
30
okt

Október végi piaci körkép Újpestről

Az újpesti piacra betérve még mindig igazi őszi hangulat fogadja a vásárlókat. Bár a tél már közel, de a kínálat továbbra is színes és gazdag. Fontos tudni azonban, hogy a hétvégi ünnepnapok miatt a piac szombaton és vasárnap zárva tart, így érdemes előre bevásárolni a hétvégi főzéshez.
29
okt

Őszi lombhullás Újpesten – a városgondnokság szezonális munkái

Az ősz beköszöntével kezdetét vette a lombhullás időszaka, amely minden évben komoly feladatokat jelent a városgondnokság számára. A lehulló levelek aranybarna színekbe öltöztetik a várost, ugyanakkor a közterületek, parkok és játszóterek tisztán tartása folyamatos munkát igényel.