Két aranyat nyertek az újpesti kajakosok a szegedi világkupán

  •  
  •  
  •  

A hét érmet nyerő magyar csapat fiatal tagjait külön dicséret illeti. Az utánpótlás-világversenyeken már rendre bizonyító versenyzőknek – köztük az újpestieknek – kiváló tanulási lehetőséget kínált a világkupa. Rendessy Eszter és Lutz Anna azonban nem tanulni érkezett a viadalra, ők győzni mentek, és nyertek is.

Egybehangzó vélemények szerint is a sportág szupertehetsége, a 18 éves Rendessy Eszter olyan félelmetes pályát ment, olyan csodálatos kajakozással nyert aranyérmet élete első felnőtt világversenyén K–1 1000 méteren, hogy még a legkritikusabb szakértők is csak csettintettek.

– Az edzőm azt kérte tőlem, úgy szálljak ki a hajóból, hogy azt érezzem, nem maradt több bennem. Sikerült is, a végére nagyon elfáradtam, de győztem. A lényeg, hogy nyertem. Most kaptam egy kis pihenőt, három hetet kihagyhatok, de ahogy ismerem magam, a második héten már jelentkezem az edzőmnél, Samu Andreánál, hogy csinálnék végre valamit.

Eszter elégedett az idei esztendőben nyújtott teljesítményével, de még egy nagy kihívás előtte áll. Tizenkettedikes, tehát érettségi vár rá.

– Túl leszek rajta, és akkor ezerrel készülök tovább. Tokió nekem még nagyon közel van, még bele kell „öregednem” a mezőnybe, de nem vagyok türelmetlen. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy egyelőre a korosztályos versenyeken kell helytállnom, van még egy-két évem, hogy utolérjem a felnőtteket. Persze, ha ilyen jól megy a kajakozás, mint a világkupán, talán nem kell éveket várnunk arra, hogy velem is számoljanak majd a válogatottban.

Lucz Anna olimpiai számban, K–1 200 méteren nyert Szegeden.

– A világkupa-győzelem motivációt ad a folytatáshoz – mondta Anna. – Szerettem volna jól teljesíteni, örülök, hogy összejött. A rajtom rosszul sikerült a nagy szél miatt, összevissza csapkodtam az elején. De magam is meglepődtem, amiért nem ijedtem meg attól, hogy a többiek elléptek tőlem. Magyarországon öt-hat versenyző is megcélozza majd az olimpiai szereplést K–1 200 méteren, közöttük leszek én is – jelentette ki.

GG

, , ,