Lőw Zsolt: Kaptam egy üzenetet Tucheltől, így elmaradt az utazás

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Magyar szereplője is volt a Bundesligában a Bayern München – Dortmund (4-2) örökrangadónak. Az egykori újpesti kedvenc, Lőw Zsolt Thomas Tuchel vezetőedző segédjeként érkezett a bajor sztárcsapathoz. Lőw Zsolttal a Network4 csoport készített interjút.

Münchenben, a szuper rangadónak titulált találkozó előtt Lőw Zsolt beszélt a felkérésről, ami egy telefonjára érkezett üzenettel kezdődött és a családi utazás lemondásával folytatódott.

– Váratlan volt a megkeresés, épp egy nyolc-kilenc napos tiroli utazást terveztünk a családdal, most valószínűleg ott lennék – kezdte a magyar szakember. – Thomas egy sms-t küldött első körben, hogy este mindenképpen beszéljünk, majd két nap alatt eldőlt minden. Sokat gondolkodni igazából nem kellett, hiszen a Bayern az egyik legmeghatározóbb klub a világon. A nehéz az volt, hogy a stábot összeszedjük, mert a világ különböző pontjain voltunk épp – mondta Lőw Zsolt, aki korábban már a Paris Saint-Germainnél és a Chelsea-nél is Tuchel edzői csapatának tagja volt. Sőt, az évek során a Bajnokok Ligája-győztes edző jobbkezévé nőtte ki magát.

– Folyamatosan követte a fejlődésemet, figyelte az edzői munkámat és Párizsba hívott maga mellé. (2018 nyarán, a szerk.) Kilenc trófeát nyertünk, két BL-döntőt játszottunk együtt, szerintem emberileg és szakmailag is jól kiegészítjük egymást. A feladatokat együtt végezzük el, videóelemzés, kezdőcsapat kijelölése, igazolások megtervezése.

Lőw Zolt

Lőw kiemelte, viszonyukat intenzívnek nevezné, ugyanis egy évben 300 napot vannak együtt, barátokká is váltak.

– Nagyon kedvelem őt, közvetlen, barátságos, természetesen a nagy szakmai tudása mellett. A klubnál mindenkihez igyekszik a legnagyobb tisztelettel és közvetlenséggel viszonyulni – jelentette ki Tuchel mesterről.

Az edzőknek érkezésük után nem sok idejük volt a csapatuk feltérképezésével, amellett, hogy új játékosokkal kellett megismerkedniük, azért néhány régi ismerőssel is találkozhattak Münchenben.

– Vannak játékosok, akiket ismerek, olyanok is, akikkel már együtt dolgoztam korábban. Például Upamecanóval és Manéval még a Salzburgnál, Choupo-Motinggal Párizsban, de mindenkihez egyforma nyitottan és tisztelettel közelítek – búcsúzott Lőw Zolt.