•  
  •  
  •  

25 helyszínen, 28 munka már elkészült, a többiben pedig gőzerővel zajlanak a felújítási munkálatok – tudtuk meg dr. Trippon Norbert alpolgármestertől.

38 helyszínen, újpesti bölcsődékben, óvodákban, szociális intézményekben, például a Gyermekjóléti Központban, illetve az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában valósulnak meg a kivitelezési munkálatok.

Az idei év egyik legnagyobb felújítása a Karinthy Frigyes Óvoda, irodahelyiségek feletti, közel 600 négyzetméteren történő tetőfelújítása és szigetelése, mely már nem volt javítható, rendszeresek voltak a beázások. De itt nem áll meg a fejlesztés!

Az önkormányzat már készíti elő az óvoda csoportszobái feletti, kb. 475 négyzetméternyi tetőterület felújítását és szigetelését is, mert az is igen rossz állapotban van. Az óvoda mellett található, szintén rossz állapotban lévő bölcsőde tetejének felújítását is tervezik 950 négyzetméteren.

„Már nem halogatható tetőfelújítást tervezünk a Szociális Intézményünknél is, melynek előkészítése szintén zajlik. Ez sem lesz olcsó munka a nagy felület és a mai árak mellett”

– teszi hozzá dr. Trippon Norbert alpolgármester.

Trippon Norbert

Új légkondicionáló, műfű, burkolatcserék
Elkészült már az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában a 26 légkondicionáló berendezés telepítése is, így komfortos körülmények között tanulhat a mintegy 950 diák.

Kihelyezésre került a kért és várt műfű a JMK Óvoda kiscsoportosainak udvarára is. Más intézményekben pedig a padlóburkolat cseréje, gyermekmosdók felújítása, árnyékolók telepítése, nyílászárócserék, világítás-korszerűsítés és egyéb fejlesztések történtek, illetve történnek meg.

Az intézményi felújítások mellett zajlanak a részleges óvodaudvar felújítások is. A Bőrfestő óvodában, a Homoktövis Óvodában, az Ambrus óvodában, az Aradi óvodában, a Deák Ferenc óvodában és a JMK óvodában jelen pillanatban is zajlanak a kivitelezési munkálatok, melyek során például napvitorlák kerülnek a homokozók fölé, ütéscsillapító burkolatokat, fészekhintákat és rugós játékokat telepítenek, játszóvárakat és csúszdákat helyeznek ki.

Trippon Norbert

A felújítások előreláthatólag no­vember végére fejeződnek be, akkor vehetik újra birtokba a gyermekek a már korszerű játszórészeket.

, , , , , , ,