•  
  •  
  •  

Déri Tibor polgármester számára Trippon Norbert költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester terjesztette elő a bölcsődék, óvodák és szociális intézmények felújításának idei tervezetét.

Az intézményvezetőkkel folytatott szakmai egyeztetések és igényfelmérések után kerültek meghatározásra a közel 44 helyszínen, hozzávetőlegesen 240 millió forintból zajló felújítási munkálatok.”

– írta az erről szóló bejegyzésben Trippon Norbert.

Megújulnak többek között a bölcsődei és óvodai gyermekfürösztők, gyermekmosdók, csoportszobák, kültéri játszóeszközök, illetve azok gumiburkolatai. Ezen kívül a Viola Óvoda szakaszos tetőfelújítására is sor kerül.

Egyes szociális intézményekben ezen kívül nyílászáró- és ajtócserék, valamint világítás-korszerűsítés és padlóburkolat javítási munkálatok is lesznek – tette még hozzá az alpolgármester.

, , ,