, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Sem toronyház, sem benzinkút nem épül a káposztásmegyeri Aldi-parkoló helyén, az Óceánárok utcában – reagált az egyik újpesti portálon megjelentekre a kerület rendjéért is felelős alpolgármester.

Czigler László a következőképpen kommentálta a megjelent hírt az Újpest Médiának:

„A cikket én is olvastam, és szekunder szégyenérzetem volt tőle. Ez egy szemenszedett… valótlanság, nem tudom, hogy az illető honnan vette ezt az anyagot, melyik testületi ülésen ült, milyen jegyzőkönyveket olvasott, de a hír nem igaz”

– fogalmazott a várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester.

A kérdéses parkoló

Hozzátette:

„Ebben a parkolóban kettő darab beruházás történik. Az egyik: a sarokra egy térfigyelő kamerát helyezünk el, várhatóan még az idén. A másik: az Aldival egyeztettünk, és arra a megállapodásra jutottunk, hogy ezt a parkolót közösen újítjuk föl, az útburkolatot, a szegélyeket, és valamelyest a zöldfelületeket.”

Czigler László

A cikk írójának a szemben lévő buszfordulót látva is alaposan meglódult a fantáziája, az alpolgármester azonban itt is visszarángatott minket a valóságba:

„A buszvégállomással szemben lévő területen pedig semmilyen beruházást, se toronyházat, se lakótömböt, se irodaházat nem kívánunk építeni.”

– árulta el Czigler László.

A fantáziadús írás egyébként nem említi, de a területet épp a Wintermantel Zsolt-féle városvezetés tette beépíthetővé, az új városvezetésnek azonban esze ágában sincs ide építkezni.

Csiki Gábor