•  
  •  
  •  

Július 1-jével kerül állami fennhatóság alá és központosítják a területi védőnői szolgálatot Újpesten, ennek keretében az érintett védőnők által használt ingatlanokat és eszközöket a törvényi előírások szerint az új fenntartó, a Honvéd Kórház kezelésébe kell adni. Ennek mikéntjéről döntött a június 29-ei rendkívüli ülésén az újpesti képviselő-testület.

„2023. június 13-án volt a védőnők napja, másnap sor került egy egyeztetésre a Honvéd Kórházban a védőnői szolgálat államosításának mikéntjével kapcsolatban”

– vázolta a történteket felszólalásában Perneczky László.

„Újpesten a 44-ből most 31 területi védőnő kerül állami fennhatóság alá, a 13 iskolai védőnő pedig a naptári év végével követi őket”

– árulta el a népjóléti alpolgármester, aki hozzátette, hogy bár az új törvény életbe lépett, hiányzik mellőle a végrehajtási rendelet, ami bonyolította a folyamatot. Az újpesti önkormányzatnak két hete volt arra, hogy kidolgozza a megállapodás pontos tartalmát. Időközben kiderült, hogy a Honvéd Kórházban egyelőre hiányzik az átállás anyagi fedezete.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Perneczky László kifejtette:

„Csak az olyan állami központosítást tartunk elfogadhatónak, ahol az önkormányzat maga kéri az állam segítségét, és akkor is csak ideiglenes jelleggel lenne elképzelhető ez, hogy egy feltőkésítés után az önkormányzat ismét helyben, önerőből biztosíthassa az alapellátást.”

Hozzátette:

„Június 30-ával csak az ingó és ingatlan vagyon átadására kell felhatalmazást adnunk a polgármesternek.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a védőnők használatában álló eszközök – íróasztalok, laptopok… stb. – először önkormányzati tulajdonba kerülnek, majd az újpesti önkormányzat feltételei szerint megkötött használati szerződésnek megfelelően veszi át azokat a Honvéd Kórház.

Perneczky László

A tárgyalás következő fordulója a költségmegosztásról szól majd, ami a népjóléti alpolgármester szerint már nehezebbnek ígérkezik:

„Szeptember 30-áig kell döntenünk a finanszírozásról, a költségmegoszlásról és az elszámolás módjáról. A kórház havi 30 ezer forintot szánna a védőnői szolgálat üzemeltetésére, 44 védőnő, öt telephelyének rezsi-, közüzemi és fenntartási költségire. Ezzel szemben az önkormányzat minimum havi 6 millió forintot tartana szükségesnek, ami elég jelentős eltérés, ezzel kapcsolatban várható némi huzakodás”

– fogalmazott Perneczky.

Az állami irányítás alá vett védőnők munkaszerződése körül egyébként még mindig sok a bizonytalanság, mert bár júliustól a fizetésük 18 százalékkal nő, előfordulhat, hogy a korábban az önkormányzatoktól kapott egyéb juttatásokat, pótlékokat az államtól már nem kapják majd meg, így anyagilag rosszul járhatnak.

, , , , , , , ,