Társadalmi egyeztetés indul az Aquincumi hídról

  •  
  •  
  •  

A Fővárosi Önkormányzat minden lehetséges alternatívát megvizsgáló szakmai tervezést és társadalmi egyeztetést indított az észak-budapesti térség közlekedési hálózatának, ezen belül az Aquincumi hídnak a jövőjéről – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit, a várható konfliktuspontokat, amelyeket a tervezés során kezelni szükséges ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek.

Képünk illusztráció, a hídnak még nincsenek látványtervei

Az Újpesti vasúti híddal párhuzamosan futó átkelő és a hozzá kapcsolódó budai, illetve pesti infrastruktúra megépítése évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben, a műszaki elképzelések kidolgozását pedig még áprilisban kezdhette meg a Speciálterv Építőmérnöki Kft. A híd megépítését az indokolja, hogy bár a vasúti híd gyalogos és kerékpáros összeköttetést is biztosít a Duna két partja között, gépjárművel és a városi tömegközlekedéssel csak nagy kerülővel oldható meg az átkelés.

A BKK szerint egy új híd nemcsak az itt közlekedők életét könnyítené meg, hanem a felesleges kerülők megszüntetésével lehetőséget teremtene arra is, hogy további forgalomcsillapító intézkedések mellett csökkenthető legyen a most leginkább túlterhelt területek és egyben a város egészének forgalma, zaj- és légszennyezése.

A tervezett útvonal (forrás: BKK)

Mint írják: a Fővárosi Önkormányzat vezetése elkötelezett a fenntartható közlekedésfejlesztés mellett, ezért fontosnak tartja, hogy a híd és kapcsolódó úthálózata

ne terhelje indokolatlan mértékben a közvetlenül érintett lakókörnyezetet, és a kapacitások növelése által ne generáljon nagyobb autóforgalmat Budapest egészében sem.

Ezért a korábbi tervek leporolása helyett szinte nulláról kell elindítani a gondolkodást arról, hogy milyen közlekedésfejlesztési megoldással lehetne egyszerre javítani a leginkább érintett területen élők életminőségét és egyben a város egészének közlekedését.

Egy 2017-es kormányhatározat nyomán a BKK elindította az Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmányának készítését. A megvalósíthatósági tanulmány és az első lakossági kérdőív arra keresi a választ, hogy milyen közlekedési kapcsolatok fejlesztésére van szükség a fenti célok megvalósításához.

Forrás: BKK

A tervezés során a budapestiek véleményére is kíváncsi a Fővárosi Önkormányzat. A felmérés célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit és a várható konfliktuspontokat. A tervezés során ezeket elengedhetetlen kezelni ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek.

A fenti célkitűzések és a lakossági igények megismerésével a BKK által megbízott tervező több változatban is megvizsgálja a híd és a kapcsolódó közlekedési hálózat várható hatásait, amelynek az eredményeit a lakosság a későbbiekben ismét véleményezheti.

Forrás: BKK

A részvételi folyamat következő állomása a vizsgálati munkarész és a kérdőív eredményeinek bemutatása lesz júliusban, majd a változatok kidolgozása és bemutatása után a lehetséges fejlesztési irányokról ismét elmondhatják a véleményüket a budapestiek.

A járványhelyzettől függően a későbbiekben sor kerülhet tervezői bejárásra is, ahol az érintett lakossági szerveződések a tervezési helyszínt a BKK munkatársaival közösen végigsétálhatják és a helyi problémákat megbeszélhetik.

, , , , , ,