•  
  •  
  •  

A tervek szerint december elején készítik majd el az első ebédet a Homoktövis Bölcsődébe járó 170 gyermek és 30 dolgozó számára az újonnan kialakított modern konyhában.

Újpest Önkormányzata egy teljesen új, korszerű, minden előírásnak és szakmai elvárásnak megfelelő konyhát alakított ki nagyobb részt önkormányzati, kisebb részt pályázati forrásból az intézményben.

Nagy kapacitású berendezések kerültek beépítésre: sütők, főzőüstök, hűtők, főzőzsámoly, párologtatók, mosogatógép, légtechnika, olajfogó és sorolhatnánk. A különféle alapanyagokat elkülönítetten lehet kezelni, a felületek pedig könnyen tisztíthatóak, az itt dolgozók számára is kulturált munkakörülményeket biztosítva ezáltal.

Trippon Norbert

“Szép, akárhogyan is nézzük. Talán még Gordon Ramsay sem találna benne semmi kivetnivalót. Remélem, majd lesz alkalmam visszatérni és megnézni használat közben is a konyhát”

– mondta dr. Trippon Norbert alpolgármester.

, , , , ,