Újabb napelemes térlámpák érkeznek Újpestre

  •  
  •  
  •  

A zöld fejlődés nem áll meg kerületünkben, ugyanis első körben 49 darab egy- és kétkaros napelemes térlámpát helyez ki Újpest Önkormányzata nyolc olyan helyszínen, ahol eddig vagy nem volt közvilágítás, vagy az nem volt megfelelő. Ezáltal sokkal biztonságosabban és komfortosabban érezhetik majd magukat az ott élők. A munkálatok már el is kezdődtek, jelen pillanatban a földmunkák zajlanak.

A Bőröndös utcai sétány, az UTE sportpálya melletti járda, a Görgey park szánkódomb melletti sétánya, a Széchenyi tér, a Brutus kutyafuttató, a Megyeri úti kutyafuttató és a hozzá vezető sétány, a Kajla kutyafuttató, és a Deák Ferenc és Laborfalvi Róza utcák közötti sétányra pár héten belül kerülnek telepítésre korszerű és környezetbarát térlámpák.

„Kezdeményezésemre korábban már telepítettünk napelemes térlámpákat a nemrég épített Sándor István Parkban, illetve az új Attila utcai játszótéren és parkban, ahol azóta is üzembiztosan működnek ezen világítótestek. Terveink szerint még ebben az évben a mostani nyolc helyszín után további helyszínekre is kerülnek majd napelemes térlámpák.”

– mondta el Trippon Norbert zöld fejlesztésekért felelős alpolgármester.

A napelemes térlámpák saját napelemről töltődő akkumulátorral rendelkeznek, amelynek töltéséhez elegendő a szórt fény. LED fényforrással világítanak, garantált napfénymentes üzemidejük akár 300 óra is lehet. 10 év alatt darabonként nagyjából 2-3 tonnányival csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, és sötétedéskor automatikusan bekapcsolnak.

, , , , , , , , ,